2024.03.28, Csütörtök

Educatio 2017: Kecskemét jövője a tét!

mti

2017.01.19. 09:10

A mai napon nyílik meg az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás Budapesten. A rendezvény szombatig tart, és a közel 200 kiállító között ott van a Pallasz Athéné Egyetem standja is. Az egyetem Kecskemét városával és duális partnereivel együtt vesz részt az idei szakkiállításon.

Hirdetés

A háromnapos szakkiállítás célja, hogy a pályaválasztók minél jobban megismerjék a felsőoktatásban és továbbképzésben rejlő lehetőségeket: az intézményeket, az ösztöndíjakat, az egyes szakmákat, duális képzéseket, nyelviskolákat, valamint a hallgatói életet.

Az idén tizennyolc országból mintegy kétszáz kiállító vesz részt az eseményen, amelyen hazai és külföldi intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésekről, a szokásokról, a kollégiumi elhelyezésről, a tanulmányokat követő jövőképről, az oktatási innovációkról. A rendezvényen kiemelt szerepet kap a karriertervezés.

A kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a teljes képzési kínálatával várja az érdeklődőket: a pályaválasztó fiatalok megismerkedhetnek a hadtudományi és honvédtisztképző, az államtudományi és közigazgatási, a rendészettudományi, valamint a nemzetközi és európai tanulmányok kar képzéseivel, de bemutatkozik az egyetem katasztrófavédelmi intézete is, valamint a bajai Eötvös József Főiskola vízügyi képzéseit átvevő új szervezeti egységük, a víztudományi kar, amely február 1-jén kezdi meg működését. Az alap- és mesterképzések mellett az érdeklődők a többi között információkat kaphatnak a felvételi eljárással kapcsolatos, csak az NKE-re jellemző speciális tudnivalókról, továbbképzésekről is, az elérhető ösztöndíjakról, a nemzetközi lehetőségekről, valamint a Ludovika Campus projektről is - közölte az intézmény az MTI-vel.

Kecskemét városával és duális partnereivel közös helyen lesz felkereshető a Pallas Athéné Egyetem standja. A képzések, vállalatok nyújtotta lehetőségek mellett a stand külön érdekessége a világ egyik legjobb napelemes autója, a Megalux lesz.

Az Educatio szakkiállítás megnyitóján beszédet mond Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, valamint Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke. A kiállításra, amelyet a Hungexpo G pavilonjában tartanak, a belépés ingyenes.

KecskemétEducatiofelsőoktatásPallas Athéné Egyetem2017megalux