2024.03.28, Csütörtök

A kecskeméti közönség a Megállók című új album dalait az énekesnő december 20-i karácsonyi koncertjén ismerheti meg. A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban az idén megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Kecskeméti Szimfonikus Zenekar is közreműködik majd.

Hirdetés

Hét év után jelentkezik új albummal Szekeres Adrien énekesnő, aki a Megállók című anyagról a kecskeméti sajtóbemutatón azt mondta, stílusokon átívelő zenei kalandozás hetedik szólólemeze.

Szekeres Adrien emlékeztetett, pályája elején sokféle zenei stílus érdekelte. Énekelt dzsesszt, funkyt, rockot, countryt, majd jött a komolyzene. Sokáig azt gondolta, választania kell, de később rájött, hogy "a zeneiség többféle stílusból képes táplálkozni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Andrea Bocelli volt az, aki véglegesen megerősítette abban, hogy nem kell lehorgonyoznia egyetlen stílus mellett.


A lemez címéről kiemelte, a mai "rohanó világban alig van alkalmunk arra, hogy megálljunk, töltődjünk és hogy megnyugodjon a lelkünk". Ezen az albumon csupa olyan dal van, amely ebben segít. A cím a különféle stílusoknál tett megállókat, élete egyes állomásait is szimbolizálja. 

Az elmúlt évek hazai zenei élete nem inspirálta új album készítésére, másrészt énekesnőként a közönséggel való találkozás különleges élménye a legfontosabb számára, ezért az elmúlt időszakban elsősorban a koncertekre fektette a hangsúlyt. 

 

Hetedik, Megállók című szólólemezén hat új dalt és két átdolgozást - egy világslágert és egy Karády Katalin-dalt - hallhat a közönség, de fontos szerepet kapnak a korongon az operaáriák is. A lemezen az énekesnőt Rácz Márton vezetésével a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri és Balczó Péter, az Operaház fiatal tenorja is gazdagítja az album zenei anyagát. 

 

Az album új dalainak zenéit Szekeres Adrien férje, a zeneszerző Kiss Gábor szerezte, míg szövegeit Major Eszter, Turczi István és Szabó Leslie írták. A lemez dalait a rajongók több városban élőben is hallhatják majd, az album anyagával az énekesnő ugyanis huszonkét helyszínes turnéra indul.
 

KecskemétKecskemétKecskeméti Szimfonikus ZenekarkoncertSzekeres AdrienHírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ