Egyedüli magyarként egy kecskeméti növényvédelmi szakember kapta a legjobb női gazdálkodónak járó innovációs díjat az Európai Parlamentben. Kujáni Lászlóné azért érdemelte ki az elismerést, mert a magyar mezőgazdaság részére elkülönített SAPARD előcsatlakozási alapokból egy olyan rendszert fejlesztett ki, amivel segíti a gazdálkodók munkáját.
Néhány napja rangos elismerést vehetett át az Európai Parlamentben Kujáni Lászlóné növényvédelmi szakmérnök. Az Európai Farmerek Szövetsége valamint a Mezőgazdasági Szövetkezetek Általános Szövetsége által létrehozott érdekvédelmi szervezet 5 európai ország szakemberének munkáját ismerte el. Köztük egyedüli magyarként Kujáni Lászlónénak ítélte oda a legjobb női gazdálkodónak járó innovációs díjat. Olga, ahogyan a legtöbben Kecskeméten ismerik, azt mondja, az elismerés nem egyedül neki szól.
„Minden sikeresen nő mögött áll egy sikeres férfi is. Szóval az a helyzet, hogy megvalósítás csak akkor van, ha van mögötte támogatás is. És hátulról nem csak a férjem támogatott, hanem a kollégáim is támogattak, hogy ezt igenis meg tudod csinálni. És gyakorlatilag egy utánpótlást is tudok mutatni, mert a lányaim ugyanígy több diplomával rendelkezők, és ugyanígy a mezőgazdaságban dolgoznak” – nyilatkozta a díjazott.
Kujáni Lászlóné 2003-ban hozta létre a Kujáni Kft-t és a Kujáni Tanyát, utóbbin – a magyar mezőgazdaság részére elkülönített SAPARD előcsatlakozási alapokból – valósidejű monitoring- és előrejelzési rendszert alakított ki a gazdálkodók részére. A rendszer a világon bárhol használható, mert némi átalakítással könnyen az egyes országok sajátosságaihoz igazítható. A találmánnyal megvalósítható a kártevők elleni intézkedések előrejelzése, a talajgazdálkodási és a trágyázási tervekkel kapcsolatos munka, és a legjobb gyakorlatokon alapuló növényforgó és termelési ütemterv kialakítása.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.