2024.10.07, Hétfő
Mocskosul szidta a tiszakécskei szurkolókat a kiskőrösi edző szombaton

Mocskosul szidta a tiszakécskei szurkolókat a kiskőrösi edző szombaton

2016.09.05. 10:22

Mokrickij Viktor a Kiskőrösi Lc edzője a szombaton délutáni Tiszakécske otthonában (az új kécskei arénában rendezett első mérkőzésen) egy edzőhöz talán méltatlan trágárságokat üvöltözött a meccset véleményező tiszakécskei szurkolóknak.

 Az oldalvonalról a közönségnek üvöltöző Mokrickij alig-alig foglalkozott a mérkőzéssel, ez idő alatt leginkább a helyieket és a kécskei csapatot, illetve a bírót szidta. Lehet, hogy ez a stílus része kell, hogy legyen egy megyei mérkőzésnek, de igazán gyomorforgató volt hallgatni a talán szerb akcentussal üvöltött trágárságokat.

Talán ez volt a magyarázata annak is, hogy többen a félidőben távoztak a szép új arénából, szerkesztőségünkkel együtt, hiszen ekkor már 5:0-ra vezetett a Duna Aszfalt TVSE a kiskőrös ellen.  Amely eredményen a második félidő sem változtatott, ugyanis a meccs végére még két góllal nőtt az eredmény aTiszakécske javára, így a végeredmény 7:0 lett.  

A Kiskőrösről érkező 2-3 szurkoló is kitett viszont magáért, mert a Duna-Aszfalt TVSE edzőjét Nyilas Eleket viszont ők szidták válogatott trágárságokkal a mérkőzés ideje alatt, ami miatt a szünetben Nyilas Elek észrevételt is tett.

Közben a pályán sem voltak restek a kiskőrösiek, hiszen a láthatóan erősebb ellenféllel szemben nem tudták megőrizni a hidegvérüket, így ott is szándékos gorombaságok sokasága zajlott.

Bizonyos, hogy ha ez az erőszakos és mocskos trágárság távol maradna a stadionokból, akkor sokkal többen látogatnának ki egy-egy hétvégi meccsre szurkolni a városi csapatoknak.

Oltyán

Galéria