2024.10.07, Hétfő

Jövő év közepére megnyílhat a kecskeméti régi uszoda épülete

kecskemet.hu

2016.09.20. 08:44

A Kosárlabda Akadémia tárgyi eszköz beruházása, a régi uszoda multifunkcionális sportcsarnokká alakítása a második ütemébe lépett és a tervek szerint halad, várható befejezési ideje 2017 közepe.

A 2016-17-es bajnoki szezont Akadémiánk 22 csapattal - 8 lány és 14 fiú gárda - és 15 előkészítő csoporttal kezdi meg, és büszkén mondhatjuk, hogy a növendékek száma továbbra is emelkedik – mondta Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia igazgatója a szezonnyitó ünnepségen, amelyet a Messzi István Sportcsarnokban tartottak.

Az Akadémia U19-es lány csapata a Kecskeméti Kosárlabda Club keretei között kezdte meg a felkészülést, az U20-es fiú csapatot pedig a KTE Duna Aszfalt sportszervezete és szakemberei képezik – beszélt az Akadémia legidősebb növendékeinek felkészítéséről, hozzátéve, hogy mindkét szervezettel partneri együttműködést kötöttek illetve erősítettek meg az idén is.

Ivkovicné Béres Tímea kiemelte az U18 és U16 fiú csapatok szereplését, akik a Pannon Ligában szerepelnek, ahol a mérkőzéseken összemérhetik tudásukat a délszláv csapatokkal és rengeteg tapasztalatot szerezhetnek.

Bejelentette, hogy új munkatársak kapcsolódtak be a munkába: Gyánti Ildikó technikai vezetőként, Ifj. Kégel Tamás U14 fiú csapat edzőjeként, Földi Attila U16 lány csapat edzőjeként, Nagypál Nóra gyógytornászként segíti a felkészülést a versenyekre.

- Új munkatársak szerződtetésével is a minőségi munkavégzést tartjuk szem előtt – szögezte le az Akadémia igazgatója.

Bejelentette, hogy tovább folytatják az együttműködést a Testnevelési Egyetemmel.

 

Ivkovicné Béres Tímea emlékeztetett arra, hogy több iskolai és kültéri beruházást sikerült megvalósítani, azonban készül az Akadémia új "műhelye" a régi uszoda átépítésével.

- Az Akadémia tárgyi eszköz beruházása, a régi uszoda multifunkcionális sportcsarnokká alakítása a második ütemébe lépett és a tervek szerint halad, várható befejezési ideje 2017 közepe – mondta az igazgató, aki megköszönte a Kosárlabda Szövetség támogatását.

Köszönetet mondott Kecskemét önkormányzatának és az Akadémia támogatóinak, mert szavai szerint, kizárólag az ő felajánlásaiból történik a kivitelezés finanszírozása.

 

Felidézte a 2015-16-os bajnoki szezont, amelyben több mint 600 gyermek vett rész a különböző csoportokban, akiknek 38 edző és munkatárs több mint 4000 edzést tartott, valamint 570 mérkőzést játszottak. Nemzetközi és hazai tornákon vettek részt a fiatalok, valamint minden csapat részére edzőtábort is szerveztek.

Az igazgató hosszan sorolta az Akadémia leány és fiú szakágának különböző korosztályai által elért eredményeket.

- Az Akadémia működése magában foglalja a sport, a játék szeretete mellett a kosárlabda során szerzett életre szóló élményeket, közösséghez tartozást, új barátokat és nem utolsó sorban azt is, hogy itt a fiatalok életüket meghatározó képességeket szerezhetnek – fogalmazta meg az Akadémia alapgondolatát.

Természetesnek nevezte, hogy az is cél, hogy olyan élsportolókat képezzenek, akik számára ez a játék a felnőttek között és a válogatottakban folytatódik, végig kíséri életüket illetve soha nem ér véget.

 

Dr. Homoki Tamás alpolgármester köszöntőjében kiemelte azt, hogy az akadémiai évnyitónak egyaránt örülnek a gyerekek, a szülők és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek.

A magyar kosárlabda ünnepének nevezte a szombati napot, mert a férfi kosárlabda válogatott kijutott az Európa Bajnokság jövő évi döntőjébe, amelynek több kecskeméti kötődése is van. Az Akadémia növendékei előtt követendő példaként emelte ki a válogatott három játékosát, Wittmann Krisztiánt, Kovács Pétert és Tóth Norbertet, akik korábban Kecskeméten is játszottak.

 

Az alpolgármester azt kérte a fiataloktól, hogy amikor az országban vagy éppen külföldön játszanak, legyenek arra büszkék, hogy kecskemétiek.

Hangsúlyozta: a város vezetése továbbra is minden segítséget megad ahhoz, hogy megfelelő körülmények között sportolhassanak a fiatalok.

 

Az ünnepségen a jelmondat pályázat eredményhirdetése is megtörtént. A díjat az Akadémia Társadalmi Tanácsadó Testületének két tagja, Dr. Kelemen Edit csecsemő- és gyermekgyógyász és Dr. Gyenes Vilmos gyermekorvos, kardiológus adták át Rácz Gábornak. A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója iskolája részére 100 ezer forint értékben nyert sportfelszerelést.

Az ünnepségen a kiváló eredményt elért fiatal játékosoknak díjakat adott át Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója, Ádám József a Bács-Kiskun Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, dr. Preiszinger Andrea sportorvos, Sörös Jenő a KTE Klub Kft. ügyvezetője, valamint Tóth Viktor a KKC elnöke

A szezont Kovács Tamás a MBMH Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója nyitotta meg.

A megnyitó végén a FACE TEAM csoport akrobatikus kosárlabda produkciója szórakoztatta a közönséget.