Halált okozó ittas járművezetéssel és más bűncselekménnyel vádol a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy tatárszentgyörgyi férfit, aki tavaly részegen és kábítószer hatása alatt a gépkocsijával fának ütközött, két utasa a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A tragikus eset még februárban történt. A jogosítvánnyal nem rendelkező, 31 éves férfi Lajosmizse irányából az 5-ös főúton óránkénti 120 kilométeres sebességgel haladt autóval Kecskemét felé. Ittas volt és előzőleg kábítószert is fogyasztott. Az alkohol és a drog hatására egy kanyarból kiérve nem tudta az úton tartani a gépkocsit, lehajtott az útpadkára, majd a járművel az árokban egy fának ütközött.
A balesetben négy utasa közül egy férfi és egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A vádlott és két másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két, életben maradt utas esetében maradandó fogyatékosság alakult ki.
A többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező vádlottat az ügyész halált okozó, ittas és bódult állapotban elkövetett járművezetéssel, valamint kábítószer-birtoklással vádolja. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
Megújítja - elsőként az építőipari beruházásoknál - három fokozat mentén a Közbeszerzési Hatóság a minősített ajánlattevők jegyzékébe való felvételhez és a státusz megtartásához előírt minősítési szempontrendszert. Az új feltételrendszernek való megfelelés csökkentheti az ajánlattevők és ajánlatkérők adminisztrációs terheit is – hangzott el a Közbeszerzési Expó 2025 megnyitóján.
Egy év alatt építik meg Bosznia-Hercegovina legnagyobb naperőművét 100 millió eurós beruházással az ország déli részén található Stolac közelében, Komanje Brdónál.