2019.08.26, Hétfő
Fesztiválvárossá fejlesztenék Kecskemétet

Fesztiválvárossá fejlesztenék Kecskemétet

2016.08.09. 12:23

Idén augusztus 19-28. között pezsdíti fel Kecskemét életét a legnagyobb múlttal rendelkező fesztiválja, a Hírös Hét. A közkedvelt, hagyományos programok mellett számos új elemmel találkozhatnak majd az érdeklődők, a fesztivál pedig új arculatot kap és országos ismertségre tör.

Hirdetés

 

A Kecskeméti Hírös Hét Fesztivált 1934-ben szervezték meg először a nagy gazdasági világválság után, annak érdekében, hogy a város termékeinek piacot teremtsenek. A fő cél most is ugyanaz, mint régen, a város Hírös termékeinek, látványosságainak bemutatása a nagyközönség részére, de a tervek már sokkal ambiciózusabbak.

 

Új arculat, új célok

Kedden délelőtt sajtótájékoztatón beszélt arról Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató és Mondok József, a Fogathajtó Vb. Kft. ügyvezetője, milyen eszközökkel akarják elérni, hogy a Hírös Hét négy éven belül valódi turisztikai vonzerőt jelentsen Kecskemét számára.  

 

- Fontos, hogy megteremtsük az ide látogatók számára magát a motivációt, megmutassuk, hogy miért is érdemes felkeresniük ezt a várost. Ehhez jól kell sáfárkodnunk két erősségünkkel: a földrajzi elhelyezkedéssel és a hagyományainkkal.Ettől az évtől új időszámítás kezdődik a Hírös Hét történetében, hiszen a rendezvényt termékként kezeljük. Ehhez új arculatot hoztunk létre és modern értékesítési csatornákat vonunk be. Kiemelkedő cél a közösségek összekovácsolása is, legyen szó kerékpárosokról, néptáncosokról, nemzetiségekről, hiszen ezzel erősítjük a kecskeméti öntudatot - ismertette Szemereyné Pataki Klaudia.

 

Idén elsősorban az új arculat kialakítása jelzi a változást. Ahogyan a polgármester asszony fogalmazott, a tradíció és a modern világ jól megfér együtt, ez pedig a fesztivál új logójában is megjelenik: a betűtípus cirádás, mégis az újszerűséget hordozza magában. - Nem az a cél, hogy elszakadjunk a tradícióktól, hisz ezek tették naggyá a várost - mondta.

 

A hagyományos programok mellett újításokkal is készülnek

Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató az idei programok kapcsán kiemelte: „Tartjuk azt a struktúrát, amelyben a város számára fontos események, évfordulók, rendezvények helyet kapnak – idén például a Katona József Emlékév -, mellette pedig minden este olyan nagyzenekaros koncertekkel készülünk – Szent István musical Egyházi Gézával, Vastag Tamás, Gájer Bálint, Ocho Macho, Kovács Kati, Geszti Péter – amelyek képesek még magasabb színvonalon bemutatni a zenei sokszínűséget.  A tér berendezésében is már számos új elem megtalálható, ilyen lesz például a nagyszínpad melletti lelátó.

A Hírös Hét népszerű hagyományai között jelentős szerep jut a felvonulásoknak, így az eddig is népszerű babakocsis felvonulást és a Hírös Vágta felvonulást idén a naponta látható huszár felvonulás és a kerékpárosok felvonulása egészíti ki.

A fesztiválprogram hangsúlyos eleme idén is a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, amelyet új helyszínen, a Hírös Forrás szökőkútnál rendezi meg Kecskeméten az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. A kiállításon a térség 17 települése több mint 170 kiállító terményeit mutatja be, 12 kézműves munkájába nyernek betekintést, 22 kulturális csoport produkcióját láthatják az érdeklődők.”

A Hírös Hetet az immár negyedik alkalommal megrendezett Hírös Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama – zárja a Rudolf laktanyában. 

 

Nagyívű tervek vannak

Jövőre már a Dunántúlt is bevonnák a programokba, 2018-ban pedig országos hírnévre szeretnének szert tenni. A végső cél 2019-re egy nemzetközi hírű fesztiválváros imázsának kialakítása, amely egyedi zenei, színházi, irodalmi élményeket kínál.

 

 

KecskemétHírös Hét

Hirdetés

Hirdetés