2020.03.31, Kedd
16 ország 44 csapata között kell helyt állni a kecskeméti egyetemistáknak

16 ország 44 csapata között kell helyt állni a kecskeméti egyetemistáknak

2016.08.19. 08:19

Saját fejlesztésű és építésű autókkal indulnak a csapatok a nemzetközi Formula Student Hungary autóipari konstruktőri versenyen, melyet aug. 18-21. között rendeznek a Győr-Gönyü kikötőben.

Hirdetés

A versenyző csapatok a világ minden pontjáról érkező, felsőoktatásban tanuló diákokból állnak.

A verseny célja, hogy a hallgatók az elméleti ismereteket gyakorlatban is alkalmazni tudják. A tervezés, a gyártás és a gazdasági megvalósítás során megkövetelt csapatmunka, a határidők betartása illetve a projektmenedzsment mind olyan fontos tapasztalatokat adnak a fiatal mérnököknek, a gazdasági illetve jogi területről érkező hallgatóknak, mely rendkívül hasznos gyakorlati ismeretekkel egészítik ki az iskolák elméleti képzését.

 

Magyarországról négy csapat vesz részt: a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetemről, a Miskoci Egyetemről, a Budapesti Műszaki Egyetemről és a győri Széchenyi István Egyetemről. A többi csapat Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Görögországból, Ausztriából, Horvátországból, Bulgáriából, Észtországból, Izraelből, Svájcból, Szerbiából, Szlovákiából és Szlovéniából jött.

Pintér-Péntek Imre, a versenyt szervező X-Meditor ügyvezetője elmondta, hogy Afrikán kívül a világ minden kontinensén rendeznek Formula Student versenyeket, jelenleg összesen mintegy hatszáz csapattal. A legerősebb verseny a németországi, de az elmúlt hat évben a magyar megmérettetés is meghatározó és elismert eseménnyé nőtte ki magát. Az idei verseny negyvennégy helyére összesen 114 csapat jelentkezett, és már a meghirdetést követő második másodpercben beteltek a helyek.
    

Pat Clarke, a mozgalom tanácsadója szerint a magyar verseny jó hangulatú, egyediségét az adja, hogy a versenyen túl az oktatásra is hangsúlyt fektetnek. 

 

Az idei megmérettetésen 30 belső égésű motorral hajtott jármű és 14 elektromos autó versenyez. A versenyzők a négy nap alatt pontokat gyűjtenek különböző kategóriákban: nézik a járművek sebességét, gyorsulását, üzleti, pénzügyi hátterét, az autó állapotát, a terveket, és azt, hogy a sorozatgyártásnak milyen feltételei vannak. 

 

A Formula Student Hungary kapcsolatot teremt a jövő szakemberei és a magyar autóipari vállalatok között, segítve ezzel mindkét felet a munkaerőpiacon. 

KecskemétautóiparPallasz Athéné EgyetemFormula Student

Hirdetés

Hirdetés