2024.03.29, Péntek

Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

mti

2016.07.16. 19:09

Hétfőn kezdődik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál, amelynek keretében július végéig koncerteket, kiállítást és mesterkurzust rendeznek. 

Hirdetés

A fesztivál létrejötte az 1970-es évekre nyúlik vissza, 46 évvel ezelőtt szervezték meg ugyanis az első Kodály-szemináriumot, amelyet egy hangversenysorozat kísért. Ebből nőtte ki magát a Kodály Művészeti Fesztivál. A programok összeállításakor Kodály Zoltán zeneszerzői munkásságának minél szélesebb körű bemutatása vezérelte a szervezőket. Így idén is egy műfajilag sokszínű, minden korosztály számára tartalmas rendezvénysorozat állt össze, amelyben kiemelt szerepet kapott a kórusművészet.

A nyitóhangverseny a nemzetközi hírű, kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes koncertje lesz, de meghívták az angol Vigala Singers kórust és a holland Wishful Singing együttest is egy-egy fellépésre. 

Kiemelt szempont minden évben lehetőséget teremteni tehetséges fiatal magyar zenészek bemutatkozására, így az idei fesztiválon a televíziós klasszikus zenei tehetségkutató, a Virtuózok felfedezettjei közül Kökény Tamás, Várady Gyula, Szűts Apor és Patkós Marianna hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. A gyerekeknek pedig a Kaláka együttes és az erdélyi Bekecs együttes műsorával készülnek - tette hozzá Toókosné Börönte Erika, a társszervező Hírös Agóra szervezője. 

A hangversenyeket megelőző órában Kecskemét főterének különféle pontjain térzene csendül majd fel. A Kodály iskola tanulóinak, valamint Kuna Lajos és tanítványainak előadásában lesz fuvola- és hegedűduó, szaxofon és marimba, valamint A reneszánsztól Rossinin át a rockig címmel harsona előadás is. A kezdeményezés nagy sikert aratott már tavaly is - mondta Toókosné Börönte Erika. 

A fesztivál ideje alatt zajlik a Kodály Nyári Akadémia. A jelentkezők öt különböző kurzuson képezhetik magukat. Szerveztek karvezetői és szólóének mesterkurzust, de lesz zongora és hagyományos zenepedagógiai kurzus is. A vonóstanároknak szóló Színes hurok elnevezésű mesterkurzust pedig a világhírű módszer kifejlesztői, Szilvay Géza és Szilvay Csaba vezetik. 
Az szakmai programokra minden várakozást felülmúlva huszonkilenc ország százötven résztvevője jelentkezett, szinte valamennyi európai országból érkeznek Kecskemétre, de emellett Kanadából, az Egyesült Államokból, Costa Ricából, Mozambikból és Kínából is jelezték részvételüket a tanulni vágyó növendékek és zenepedagógusok.  

A Kodály Művészeti Fesztivált július 28-án egy Mozart-est zárja a zeneszerző halálának évfordulója alkalmából. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjaiból és a nyári akadémia résztvevőiből alakult kórus mellett hallhatja majd a közönség Vigh Andrea hárfa- és Drahos Béla fuvolajátékát is. A mesterkurzusok legtehetségesebb növendékei július 29-én lépnek a nagyközönség elé. 

A fesztivállal nyílik meg és egészen augusztus végéig látogatható a tavaly elhunyt Kubinyi Anna textilművész emlékkiállítása.  


A Kodály Művészeti Fesztivált 1976 óta kétévente, 2010-től pedig évente rendezik meg Kecskeméten. A hagyományosan július második felében zajló programsorozat résztvevői nemcsak a klasszikus zene kiválóságaival találkozhatnak, hanem körbejárhatják a város templomait, nevezetes épületeit, hiszen a hangversenyek mindig más és más impozáns helyen várják a közönséget.

forrás: mti / kecskemet.hu