Maradandó élményt adott egymásnak a Magna Cum Laude zenekar és a hálás kecskeméti közönség a Hírös Agórában tegnap este.
Maradandó élményt adott egymásnak a Magna Cum Laude zenekar és a hálás kecskeméti közönség a Hírös Agórában tegnap este. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar közreműködésével szimfonikus hangszerelésben hallhattunk válogatást a kiváló MCL dalokból.
A koncert egy kis „Magnás” keserédes melankóliával indult, de aztán felpezsdült a hangulat. A zenekar dalainak sokszínűségét mutatja, hogy szimfónikus-akusztikus köntösben, újrahangszerelve is nagyot ütnek, a különleges élményre pedig fogékony a közönség.
Werner Gábor vezényletével a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kíséretében olyan nagy slágerek csendültek fel, mint a Vidéki sanzon, a Színezd újra, Minden állomás, de új szerzemények is a palettára kerültek.
Ezek a koncertek számunkra is ünnepek. Még kutatjuk, miért van az, hogy ezért a szimfónikus előadásért megőrül a közönség – mondta a frontember, Mező Misi.
Hogy ez mennyire így van, igazolja, hogy gyakorlatilag az első számtól kezdve vastapssal jutalmazta őket a közönség, már-már zavarba hozva a zenekart.
Az idén 17 éves Magna Cum Laude az első évek viszontagságai után a Vidéki sanzonnal robbant be a köztudatba és azóta is kitörölhetetlen színfolt a hazai pop-rock palettán. Az általuk egyik legjobbnak tartott albumuk, a Minden állomás 10. évfordulóját is most ünneplik.
Mi lehet a titkuk? Talán az emberközeli, szívhez szóló zenéjük és szövegeik, amiben minden korosztály talál valami szerethetőt. A tegnapi koncerten is igazán változatos korosztály vett részt, a hatéves gyerekektől kezdve a nyugdíjasokig. A zenén túl már az is élményt nyújtott, hogy ez a zenekar szemmel láthatólag igazán élvezi, amit csinál és elhisszük nekik, hogy számukra valóban minden koncert ünnep.
A szimfónikus koncertsorozat címe Csak ülünk és zenélünk, de az előadás fergeteges zárószámán már nem lehetett széken maradni. Ugyan a kecskeméti Hírös Agóra színházterme a hallgatóság számára nem ad túl sok mozgásteret, de a Pálinkadal elementáris erejére állva ünnepelte a zenekart a közönség.
Fotók: Magna Cum Laude
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.