2024.03.29, Péntek

Kecskemét City Balett

Újcirkusz és karácsonyi bérletakció a kecskeméti színházban

2019.10.30

Kecskemét

A kecskeméti Katona József Színházban eddig még soha nem látott újcirkuszt és balettszínházat ötvöző produciót is megtekinthet hamarosan a közönség, a karácsonyi bérletakció keretében pedig idén is ajándékokkal készül a teátrum a nézőknek - tájékoztatta a színház kedden közleményben az MTI-t.

A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar közös előadást ad a Várkert Bazárban

2018.12.10

Kultúra

A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar közös, Szárnyalás című produkcióját mutatja be december 16-án a Várkert Bazárban, a helyszín adventi programsorozatának keretében.

A XIV. Magyar Táncfesztiválon vendégszerepelt a Kecskemét City Balett

2018.06.27

Kecskemét

Bár papírforma szerint vége van a színházi évadnak, Barta Dóra rendező – koreográfus, és a Kecskemét City Balett táncművészei mégsem pihenhettek túl sokat, hiszen számukra az elmúlt hét egy fontos felkészülési időszak volt tréninggel és próbával egyaránt.

Láss ezer csodát! - Gyermeknapi kulisszajárás a kecskeméti Színházban

2017.05.15

Május 27-én az ünnepelteket, a gyerekeket várják kalandos kulisszajárásra. Ráadás meglepetés, hogy ezen a napon 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a következő évadra szóló családi bérletek.

Kórházi karácsony a Kecskemét City Balettel

2016.12.12

Kecskemét

December 22-én különleges élményben lehet része a Bács-Kiskun Megyei Kórház betegeinek és az ott dolgozó orvosoknak, nővéreknek. A Kecskemét City Balett táncosai második alkalommal vállalkoztak arra, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljanak a megye legnagyobb egészségügyi intézményének falai közé.