2019.11.17, Vasárnap

Megújult a kalocsai Mentőállomás

2016.01.08. 11:44

Egy országos pályázati programnak köszönhetően a mentőszolgálat 22 új állomással lett gazdagabb és 60 meglévőt újítottak fel – köztük a kalocsai is. A projekt bejelentésétől az azt lezáró szalagátvágásig szűk két év telt el, de látva a végeredményt, minden perce megérte a várakozásnak! Mi több, egy sokmilliós karácsonyi ajándékot is hozott magával a fejlesztést kapcsán többször is Kalocsára látogatott dr. Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) dél-alföldi régiójának orvosigazgatója.

A városi létesítmény egyike volt az ország azon hasonló funkciót betöltő épületeinek, amelyekre elérkezettnek látta az időt az OMSZ, hogy komoly összeget költsön annak helyreállítására. Az országos mintaprojektre nyert pénzből így – összességében – közel 100 millió forintot juttattak Kalocsára. A meghatározott célokhoz igazodva itt is azt tűzték ki, hogy érzékelhetően javuljanak a mentés szakmai feltételei és a lehető legrövidebb legyen az idő, amit a riasztástól a „piros kabátosok” színre lépéséig kelljen kibírnia a segítségre szorulónak.

Ehhez új, motorizált garázskapukat építettek be a régi garázsorra, valamint korszerű fertőtlenítő berendezésekkel látták el az épületrészt. Kevesebb ráfordítást igényel majd a fenntartó részéről az épület működtetése is, tekintve, hogy annak falai utólagos hőszigetelést kaptak, a meleget pedig vadonatúj nyílászárók tartják a falakon belül, míg a felhasznált áram egy részét a hátsó épületszárny tetejére szerelt napelemek termelik meg. A közel 70 milliós költségű „dinamizálás” büdzséje azáltal ugrott a 100 milliós nagyságrendhez közelivé, hogy az uniós projekt részeként Kalocsa gazdagabb lett egy új, idén átadott mentőautóval is (amelynek értéke, teljes felszereléssel megközelíti a 25 millió forintot).

Hivatalosan december 17-én zárult le a kalocsai állomás felújítása, bővítése és modernizálása, vagy a korábban közkedvelt terminussal élve, „dinamizálása”. Ennek átadásán jelen volt, és elsőként szólalt meg Font Sándor országgyűlési képviselő. A politikus kitért arra, hogy a magyar egészségügynek van hová fejlődnie, de még jelen állapotában is országok százai irigykedve néznek az ellátási-mentési rendszerre, amely Kalocsán komoly előrelépést tudhat magáénak – bár reméli, hogy minél kevesebben találkoznak majd személyesen a fejlesztés eredményeivel.

Az utána szóló Dr. Bálint József kalocsai polgármester hasonlókat kívánt az ellátási körzetbe tartozóknak, és méltatta életmentőink mindennapos munkáját, megjegyezvén, hogy az immáron elvárható munkakörülményekhez idővel talán méltó bérezés is párosul majd.

A projektmenedzsment részéről Papp Gábor foglalta össze a cikkünk első felében ismertetett műszaki tartalmat és adta át jelképesen az állomás kulcsát Nacsa Tivadar vezető mentőtisztnek.

Végezetül Dr. Zentay Attila, az OMSZ orvosigazgatója vette kézbe a mikrofont. Mint emlékeztetett, sokan nem hittek abban, hogy eljön ez a pillanat, de az ünnepi összejövetel maga cáfolt rá a szkeptikus hangokra. – Bár színpadias munkát végzünk, mégis a színfalak mögött mozgunk. Azért, amit teszünk, sosem kértünk köszönetet, csak az ezt illető társadalmi és erkölcsi megbecsülést, hiszen igyekszünk tudásunk legjavával megadni mindent a betegeknek. Vezetőként az ehhez szükséges körülményeket is meg kell teremteni. Kalocsán, véleményem szerint ezt sikerrel megtettük. A dinamizálásra fordított 70 millió forinton túl egy új, B típusú mentőautót is vásároltunk az állomásnak, ez azonban még mindig nem minden! Karácsonyra a Jézuska hozott már egy megújult mentőállomást, de szeretném bejelenteni, hogy ettől a projekttől függetlenül, egy másik központi beszerzés kapcsán megkésett karácsonyi ajándékként rövidesen egy C típusú, sárga Mercedes mentőautó is begördül a kalocsai állomásra – hangzott a jó hír első kézből, majd köszönőleveleket adott át mindazon bajtársaknak, akik hozzájárultak a beruházás helyi sikeréhez.

Az ezt követő ünnepélyes szalagátvágást követően a résztvevők körbejárhatták a létesítményt.

A szó elszáll, a „köszönőírás” megmarad.

Dr. Zentay Attila köszönőlevelet adott át elsőként az Életmentők Kalocsai Mentőalapítványnak, azért, hogy közreműködött a megújult állomás otthonossá tételében. Az oklevelet Kiss Zoltán, a szervezet elnöke vette át. Hasonlóképpen elismerését tolmácsolta az OMSZ regionális vezetője Csefkó Zsolt vállalkozónak, aki ahhoz járult hozzá, valamennyi új eszköz és bútor a helyére kerüljön, és ott tartósan szolgálja a bajtársakat.
Regionális igazgatói dicsérőlevelet vehetett át Nacsa Tivadar állomásvezető, aki árgusszemmel követte a Kalocsán zajló munkálatokat és az alkalomadtán adódó hiányosságokra folyamatosan felhívta a figyelmet.
Végezetül az orvosigazagtó – ugyancsak elismerő dokumentum átadásának kíséretében – köszönetet mondott Varga Sándornak, Szalai Attilának, Szabó Csabának, Matos Zoltánnak, Iván Andrásnak, ifj. Varga Sándornak és Hreskó Zsoltnak az eddigi segítségért és odaadó munkáért.

forrás: kalocsa.hu

Galéria

KalocsaKalocsamentőállomás