A csapadékvíz árkok előre gyártott betonelemekkel történő kibélelése nemrégiben a Foktői úti új záportározó felöl, a Vörösmarty utcánál kezdődött, a kivitelezéssel onnan haladnak a Móra Ferenc utca irányába.
Az enyhe tél is hozzájárult ahhoz, hogy az ütemezést megelőzve, lendületesen halad Kalocsán a Kertváros több kilométer hosszú csapadékvíz-elvezető hálózatának fejlesztése.
A november 12-én kezdődő munkálatok első fázisa a Foktői úti záportározó kialakításával, először az aljnövényzet eltávolításával, a mederbe eső fák kivágásával kezdődött.
Mint minden építés, ez is áldozatokkal jár, az árkok alját, részben oldalát burkoló betonelemek elhelyezése érdekében meg kellett, meg kell bontani a házak bejáróit. A helyenként értékes térkővel burkolt, betonnal fedett bejárók nyomvonalba eső része jelenleg ideiglenes zúzottkővel van megerősítve. Ám a kivitelező mindenhol az eredeti állapotot állítja vissza – tájékoztatott Boromisza Viktor, a városfejlesztési és városüzemeltetési osztály vezetője, aki több, a kivitelezést érintő információt is megosztott portálunkkal
Az osztályvezető emlékeztetett: Kalocsa Város Önkormányzata a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázatán nyert 200 millió forintot a „Kalocsa város csapadékvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt megvalósítására. A forrást a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett biztosítja, így a felhasznált összeg vissza nem térítendő.
A projekt kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot a kiskunhalasi székhelyű VÍZÉPSZOLG-94 Kft. nyerte meg, a társaság a mélyépítési munkákban több évtizedes szakmai tapasztalattal és jó referenciákkal rendelkezik.
A megvalósítás a Foktői úton található, már meglévő záportározó kialakításával, első lépésként az aljnövényzettől való megtisztítással kezdődött, de amint az a helyszíni bejáráson is látható volt, a záportározó végleges kialakítása még hátra van.
Ezzel kapcsolatban Boromisza Viktor elmondta: a záportározó földmunkái áprilisban kezdődnek. A tározó mederfenék szintjének kialakításakor nem lehet elérni, belemetszeni a mértékadó talajvízszintbe. Ez azt jelenti, hogy csapadékos időjárás esetén lesz víz a záportározóban, szárazabb időszakban pedig nem.
Ennek ellenére az így kialakított tározó környezetének parkosításával, később esetleg sétányok kialakításával egy szabadidős tevékenységre is alkalmas, esztétikus új park jön létre a városban.
A folyamatban lévő kivitelezésről szólva az osztályvezető kifejtette: a csapadékvíz-elvezető árkok az érintett utcákban, vonalasan haladva, a tározótól indulva készülnek, hogy a csapadékvíz elvezetése folyamatos legyen, biztosítsák a víz elvezetését az esős tavaszi időszakban.
A szakember azokra az aggodalmakra reagálva, hogy a kapubejárók mikor és hogyan lesznek helyreállítva elmondta:
A kivitelező mindenhol az eredeti állapotot állítja vissza, természetesen csak a nyomvonalba eső, bontással érintett szakaszokon.
Ez azt jelenti, ahol térburkolatot kellett megbontani, ott térkővel, ahol a betonozott bejárót kellett feltörni, ott betonnal, ahol salakkal, vagy zúzottkővel erősítették meg a bejárót, ott ugyan ezekkel az anyagokkal állítják helyre az eredeti állapotot.
Mindenki előtt világos, hogy ezeket a bejárókat az ingatlanok tulajdonosai, ki-ki más minőségben készítette, így a most folyamatban lévő beruházással kár nem érheti őket.
Boromisza Viktor azt tolmácsolta: az önkormányzat és a kivitelező cég a munkálatok zavartalansága és mielőbbi befejezése érdekében közösen kéri az érintett területeken élők türelmét és együttműködését, esetleges problémák esetén helyszíni egyeztetésre kerül sor.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig