2017. szeptember 9-én látványos külsőségek közt, örök hűséget fogadott egymásnak Ifju Tímea főhadnagy és Tóbiás Attila alezredes az egykori katonavárosban, Kalocsán.
Barátaik katonai tiszteletadása mellett fogadott örök hűséget egymásnak Ifju Tímea főhadnagy és Tóbiás Attila alezredes. Ebből az alkalomból még a turisták és a város főterén nézelődők is részesei lehettek egy röpke alaki bemutatónak: a boldog párt és a násznépet díszalegység kísérte a polgármesteri hivatalig, majd a Nagyboldogasszony-főszékesegyházig, onnan pedig a lakodalom helyszínére. Az esküvői fotós főtiszt volt, a lakodalom hangulatáért és a zenéért pedig az Országgyűlési Őrség két altisztje felelt.
Az esküvőről részletesebben a honvedelem.hu oldalon olvashat.
Forrás: honvedelem.hu/Galambos Sándor
Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.
Részletes adatok érkeztek a résfalazásról, a földmunkákról és arról is, hogy mikor rajtol el a talajszilárdítás.