A megyéből öt iskola is sikerrel vette az akadályokat és bekerültek a Fenntarthatósági Oscar díjért folytatott küzdelem döntőjébe.
A megyéből öt iskola is sikerrel vette az akadályokat és bekerültek a Fenntarthatósági Oscar díjért folytatott küzdelem döntőjébe. Az Energy Factory elnevezésű, fenntarthatóság témakörére épülő interaktív vetélkedő elődöntőjében 24 általános- és középiskola mérte össze tudását tegnap Törökbálinton.
„A fenntarthatóság egyszerűbb, mint gondolnád!” Ez a 2016-os Energy Factory témája, melyet idén másodszor rendeznek meg. A tét, nem más, mint hazavinni a „Fenntarthatósági Oscar” díjat. Április első hétvégéjén az elődöntővel indult meg a harc, amelyen izgalmakban és lelkesedésben nem volt hiány.
Szombaton a 24 elődöntőbe jutott csapat mutatta be terveit a zsűrinek, mellyel egy élhetőbb bolygót és egy fenntarthatóbb jövőt szeretnének létrehozni. Az ifjú környezettudatos versenyzők annak ellenére is a legnagyobb magabiztosságról tanúskodtak a 3 perces bemutatkozások során, hogy a neves zsűritagok jelenléte már önmagában is okozott némi izgalmat.
A zsűri összetétele második éve változatlan, így idén is zsűritag Für Anikó (színművésznő), Gerendai Károly (Sziget Fesztivál Kft. ügyvezetője), Pál Dénes (énekes és megújuló energetikai mérnökasszisztens hallgató), Galler András Indián (VIVA COMET, BRAVO és Aranyzsiráf-díjas rendező), Balogh Gábor (kétszeres világbajnok öttusázó), Orbán Tibor (a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke, az Ökocímke védnöke), Prof. Kovács Kornél (a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanára), valamint Mészáros Lajos (villamosmérnök, tervező, a Magyar Mérnöki Kamara elnökségi tagja).
A bemutatott kreatív ötletek szemmel láthatóan egytől-egyig rengeteg munkát és energiát igényeltek az elődöntősöktől, így nem volt könnyű kiválasztani azt a 11 elhivatott fiatal csapatot, akik tovább menetelhetnek a győzelemig. Ahogyan tavaly, a 12. csapatot ebben az évadban is a közönség juttatja be a döntőbe, az Energy Factory Facebook oldalán történő szavazással.
A megyéből két kalocsai és három kiskunhalasi iskola jutott a döntőbe:
- Öko-kommandó, a Kalocsai Szent István Gimnázium csapata
- Szemfényvesztők, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola csapata
- Légy Te az 5.LM, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium, Kiskunhalas
- Energiavámpírok, Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola
- Vári fiúk, Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Megkezdődött tehát a projektek megvalósításának időszaka. A versenyt és a projektek megvalósulását az Energy Factory, és a 12 döntős csapat Facebook oldalán is követhetik az érdeklődők egészen június végéig.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig