2022.01.26
Az új bölcsőde a tervek szerint az új tanév kezdetén nyitja meg kapuit.
2019.10.22
A Kölcsey Ferenc utca 12. szám alatti épületbe költözött át korábbi helyéről a Jánoshalmi Járási Hivatal, egyrészt a gazdaságos működtetés érdekében, másrészt az állami és önkormányzati feladatok egyértelmű elhatárolása céljából.
2019.07.01
A Jánoshalmi járás valamennyi településére eljut a kormányablak busz, amely segítségével többek közt diákigazolvány ügyek és parkolási igazolvány ügyek is intézhetők.
2018.11.09
A központ lehetőséget ad a kiváló minőségű termények, zöldségek, gyümölcsök, burgonya stb. tárolására, hűtő tárolására, ezzel a szezonokon túl is kiszolgálva a piaci igényeket.
2018.03.23
A 600 négyzetméteres létesítmény nagyban egyszerűsíti majd az ügyintézést, hiszen mindent egy helyen találhatnak majd meg az itt lakók.
2018.02.23
Elfogta a rendőrség azt a jánoshalmi férfit, aki zöld festékkel lefújta kedden a helyi Szent Anna-templom előterében álló Fájdalmas Szűzanya-szobor arcát - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-t.
2017.01.30
A három fordulós vetélkedősorozat döntőjében az ország legjobb hat mezőgépész csapata mérte össze tudását, ahol csupán 1-1 ponttal lemaradva lett második A profik csapata Jánoshalmáról, és harmadik az ÉSZkombájnok csapata Bajáról.
2019.10.12
A Jobbik az önkormányzati választási kampányban sem ismer, ahogyan mondani szokták sem Isten sem embert a hatalom megszerzése érdekében. Jánoshalmán például egy olyan jelöltet indítottak Nagy István személyében, aki korábban, mint gyermekotthon vezető ököllel ütötte a gyermekeket, most pedig pénzt fizetett a sok éve regnáló Czeller Zoltán lejáratásáért.
2018.12.03
A vásáron összegyűlt adományokat a szeretetszolgálat a szegények megsegítésére, jótékonysági akcióira fordítja.
2016.04.14
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Jánoshalmi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának szervezésében az Európai Munkáltatói Napok keretében Munkáltatói Fórumot tartottak Jánoshalmán.
2020.08.09
Augusztus 10. és augusztus 13. között a kormányablakbusz ismét szolgálatot teljesít a jánoshalmi járásban.
2019.07.20
A kormányhivatal munkatársai valamennyi nagyobb megyei településen megjelennek a hónap folyamán.
2019.05.20
A pálya a legtöbb sportág számára hasznosítható, de elsődlegesen a jánoshalmi kézilabdások fő edző helyévé fog válni.
2018.07.03
2013 és 2016 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzés megállapította, hogy a társaság gazdálkodása, vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, így nem biztosította az elszámoltathatóságot. A társaság a közzétételi kötelezettségét nem teljesítette, ezáltal nem biztosította gazdálkodása átláthatóságát.
2018.03.16
Jelentősen növeli a régió mezőgazdasági szerepét a Bács-Tak Kft. új beruházása. A zárt tartású víziszárnyas piacon most szinte korlátlanok a piaci a lehetőségek.
2017.09.08
Baja és Jánoshalma közönsége is készülődhet: szeptemberben újabb ingyenes koncerteket ad a Budapesti Fesztiválzenekar.
2016.11.16
Kedden délelőtt Jánoshalmán 10 helyszínen ellenőrzött egyszerre az EDF DÉMÁSZ
2019.08.04
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldásával vette kezdetét a templom névadójának, Szent Annának tiszteletére celebrált mise Jánoshalmán.
2016.06.25
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ezúttal Jánoshalmán vendégeskedett, az Imre Zoltán Művelődési Központban.