2016.12.08
A "hírös" város körül húzódó elkerülő út utolsó szakaszának az alapkőletételére került sor csütörtökön délelőtt, amely eseményen a polgármesternő bejelentett még két nagyon fontos körforgó megépítését is.
2016.11.29
2016. november 25-én, pénteken este a Tények is rövid riportban számolt be a romániai gyorsforgalmi utak építési anomáliájáról.
2016.11.23
Nagy érdeklődésnek örvendett az elmúlt időszakban kettő pályázati felhívás is, így az arra szánt források kimerülése miatt, az Irányító Hatóság a pályázási időszak lezárása mellett döntött.
2016.11.22
Megszületett a megállapodás a kormány és a szociális partnerek között.
2016.11.17
A társaság vagyongazdálkodása szabályszerű, az ellátott közfeladattal összefüggő bevételek és ráfordítások elszámolása megfelelő volt.
2016.11.15
Egyszerű adminisztrációs hibának tűnik a Japán Osakában székelő Nissin Foods Holdings Co. Ltd. többségi tulajdonában álló kecskeméti cég elérhetőségének a változása.
2016.11.14
Újabb madárinfluenza megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Bugac, Kisszállás, és Kelebia településeken.
2016.11.04
A 2015-ös 1335 főröl 2016-ra 1, azaz egy főre csökkentette az alkalmazottainak a létszámát az egyik jelentős munkaerőközvetítő. A százmilliós adóhiányt produkáló társaság a korábbi években stabilan 3-4 mrd forintos mértékű árbevétellel és magyarosan stabil 20-200 milliós éves veszteséggel működött...
2016.11.01
Köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése és az adóbürokrácia csökkentése az intézkedések célja. A mostani 206 oldalas javaslat nem tartalmaz járulékcsökkentést, de számos gazdaságélénkítő eleme van.
2016.10.28
Kialakult az idén negyedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny november 10-én, nyolc helyszínen megrendezendő regionális középdöntőinek 4-4 tagú mezőnye, miután október 27-én országszerte 23 helyszínen, 115 négyfős csapat részvételével lezajlottak a megyei selejtezők.
2016.10.26
A cég és a szakszervezet átlagosan 14 százalékos béremelésben állapodott meg.
2016.10.25
Nyitrai András, Fodor Mihály, Szabó Ferenc és Ruszinkó Iván Márk mellett az ötödik felügyelő bizottsági tag az erdészeti vállalatnál a jövőben Madácsy Sándor erdőmérnök lesz.
2016.10.20
A gazdasági és társadalmi válsághelyzet a külső támadásokkal kombinálva az unióban törésvonalak megjelenéséhez vezetett, s világos, hogy nagy fordulat előtt állunk. Az Európai Parlament képviselői kétnapos szemináriumon tájékoztatták a nemzetközi sajtót a lehetséges kiutakról, megoldási javaslatokról.
2016.10.19
Három hónapos kampányban népszerűsíti a mézet az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).
2016.10.15
A várost északról elkerülő tehermenetesítő út két sávon épül, de bővíthető lesz négysávosra, naponta 18 ezer autótól kíméli meg a települést a keleti elkerülővel kiegészülve. 2018 után a kormány négysávos utat tervez Szeged és Debrecen összekötésére.
2016.12.02
További 300 milliós fejlesztéssel gazdálkodhat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - jelentette be dr. Havassy Sándor a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója azon az ünnepélyes projekteseményen, ahol az eddigi egymilliárdos összegű energetikai fejlesztésekről esett szó.
2016.11.28
Az ország talán legnagyobb méretű integrációja jött létre azzal, hogy a Tompa és vidéke, a Nemesnádudvar és vidéke, illetve a Lakitelek és vidéke takarékszövetkezetek integrálódtak a Fókusz Takarékba.
2016.11.22
A szalagkorlátot váltó terelőfal az „Érj Haza biztonságban!” program keretében valósult meg.
2016.11.17
A mostani 120 milliárdos keret bővíthető, és csak az első lépés a későbbi programok sorában, melyek a mostanihoz hasonlóan visszatérítendő hitelt nyújtanak a lakóingatlanok felújításához.
2016.11.15
A 2020-ra szóló előrejelzések szerint a világon az alternatív hajtású autók száma elérheti a 6,37 milliót, melynek jelentős része hibrid lesz. A Kia együtt mozdul a trendekkel, két hibriddel bővítette a kínálatot - írja a vezess.hu
2016.11.15
Nehéz mosolygás nélkül végigolvasni a magro.hu közleményét arról, hogy mennyire nehéz helyzetben van a hazai mezőgazdaság, miközben az újság kiadója 2012-óta 2015-ben érte el a legvaskosabb 15,2 milliós bevételi csúcsát. Mindenesetre ha Önnek félig üres az a pohár, akkor olvasson egy magasra tekintő laptól egy érdekes közleményt:
2016.11.04
Az egyik alvállalkozó Aquaprofit Zrt.-vel, mint fővállalkozóval szembeni jogvitája már a harmadik tárgyalásánál jár a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Programban kivitelezett egyes műtárgyakkal kapcsolatosan. Az alvállalkozó több tízmillió forint ki nem fizetett alvállalkozói díját kívánja érvényesíteni a perben.
2016.11.03
A Forbes magazin ismét közzé tette a polgárpukkasztó vagyonos listáját, aminek a valódi vagyonok nagyságához annyi köze van, mint a selyemcukornak a selyemhernyóhoz. Mint 2015-ben a magyarepitok.hu kiszámolta, a Forbes számítása alapján, ha egy magánszemély havi nettó 200 ezer Ft-ot keres, van a bankszámláján 200 ezer Ft megtakarítása és van egy 3 millió Ft-os lakáshitele, akkor a lap számítása alapján ez az ember jelenleg 16,4 millió Ft-os vagyonnal rendelkezik.
2016.10.28
Átadták a Bács-Kiskun megyei 53-as és 54-es főút több mint 20 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszait csütörtökön.
2016.10.27
A Soproni borvidéken és a Villányi borvidék közelében is megjelent a betegség kórokozója, amely végzetes károkat okozhat a szőlőben.
2016.10.25
A perovszkit napelemek gyártási költsége ötöde a manapság alkalmazottaknak, a fejlesztői nagyon közel kerültek a tömeggyártáshoz szükséges paraméterekhez.
2016.10.21
A fejlesztési programoknál már nem az infrastruktúrafejlesztés dominál majd, hanem inkább a betegek igényeit szeretnék jobban kielégíteni, a betegellátás biztonságát növelni.
2016.10.19
Teljessé válik az M5-ösről érkező forgalmat a 44-esre átvezető 445-ös elkerülő út.
2016.10.15
A Bácsmegye információi alapján egy osztrák vállalat az Ivote Gmbh már 2010-ben levédette az európai unióra az Ivote szót és képet a White Angel nevű pezsgőjük esetében pedig 2014-ben jegyeztettek be kép,szó és 3D grafikai védjegyet majd ezt követően 2014-ben állapodtak meg az ország legnagyobb magyar tulajdonban lévő pezsgőpincészetével az izsáki Royalsekt Zrt-vel arról, hogy a White Angel márkát Magyarországon szeretnék gyártani és a hazai forgalmazás jogát is kizárólagosan az Izsáki cég kapta meg.
2016.10.13
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Jász-Nagykun-Szolnok megyei beruházások vezetőinek és az érintett települési önkormányzatok képviselőinek tartottak szakmai egyeztetést 2016. október 13-án Szolnokon a Megyeházán a megyei foglalkoztatási paktummal kapcsolatban.