A korábbi aggodalmakat cáfolva az ország összes jelentősebb szakcége megjelent a szennyvíz- és ivóvízkezelési fejlesztésre hat régióban kiírt építési közbeszerzési pályázatokon – számolt be Nagypál Sándor az NFP ügyvezetője a magyarepitok.hu-nak.
Nagypál Sándor kérdésünkre elmondta, a Nemzeti Fejlesztési Irodánál (NFP) múlt pénteken lezajlott a beérkezett pályázati dokumentációk bontása. Beszámolója szerint a pályázat rendkívül népszerű, hiszen az NFP által kiírt tenderen az összes érdemi, Magyarországon mélyépítési tevékenységet végző vállalkozás elindult. Ennek megfelelően régiónként is jelentős számú ajánlatot fogadott be a kiíró. (Értesülésésünk szerint a hat régióban összességében legalább 90 ajánlat érkezett be.)
Nagypál Sándor arra a kérdésünkre, hogy lát-e problémát abban, hogy az NFP által kiírt közbeszerzési tender kapcsán korábban a brüsszeli adminisztráció kifogást fogalmazott meg, így reagált: „Az NFP által kiírt tender nem egyedi az Európai Unióban, hiszen annak akár a hazainál sokkal lazább formáját alkalmazzák rendszeresen többek között az Egyesült Királyságban, így Magyarország az Európai Uniós elvárásoknak maximálisan megfelel az NFP által kiírt tender kapcsán is.”
A 2014-2020-as Európai Uniós pénzügyi ciklusban mintegy 300 projektet menedzselő NFP a projektek hatékony és gyors lefuttatása érdekében egy egységes rendszert épített ki, amelyről korábban részletesen beszámoltunk. Ennek megfelelően a hat térségben keretmegállapodásokra írt ki pályázatokat, melyeknek térségenként négy-négy nyertese lehet.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.