Nem találtak újabb kéknyelvvel fertőzött állatot Magyarországon az ország teljes területének védőkörzetté nyilvánítása óta, és a betegség miatt 2015-ben egyetlen kérődző állatot sem kellett leölni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága szerdán az MTI érdeklődésére.
A hatóság november 25.-én közölte, hogy az ország teljes területét egységesen védőkörzetté nyilvánította, mivel laborvizsgálatok kéknyelv betegséget mutattak ki több megye - Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megye - kérődzőállományában, és emellett új kitöréseket jelentettek Ausztriában és Szlovéniában, a magyar határhoz közel eső településekről is.
A tájékoztatás szerint a védőkörzet kiterjedése az állattartóknak semmiféle külön korlátozással vagy teendővel nem jár az eddigiekhez képest, sőt egyszerűbb lett a belföldi állatmozgatás és kereskedelem, mivel a szállítások előtt csak klinikai vizsgálatot kell végezni az állatokon, de vérvizsgálatokat már nem.
Mint írták, a kéknyelv betegség megállapítása esetén elrendelendő intézkedéseket, a leküzdés részletes szabályait több uniós és hazai jogszabály írja elő. Ezek szerint a betegség 2014-es megállapítása óta egyebek között a kitörések körüli 100 kilométeres körben védőkörzetet rendeltek el, megtörtént a védőkörzet körüli 50 kilométeres sávban a megfigyelési körzet elrendelése is.
További, folyamatosan megtett intézkedések közé sorolták a kitörések körüli 1 kilométeres körben földi szúnyogirtás és a vektor szúnyogfajok élőhelyeinek gyérítését, a kitörések körüli 3 kilométeres körben pedig a fokozott monitoringot állami költségre a vírus adott területen való elterjedtségének felderítése miatt.
A kitörések körüli 20 kilométeres körben megfigyelési zárlatot rendeltek el valamennyi szarvasmarha-, juh- és kecsketartó gazdaságban. Ezeknek az állományoknak klinikai szűrővizsgálata, rovarirtó, rovarriasztó szerrel történt kezelése, valamint minden fogékony állat kötelező vakcinázása is megtörténik. Mind a vizsgálatok, mind a vakcinázások költségét az állam állja.
A teljes korlátozás alá vont területen az állattartók önkéntesen is beolthatják állataikat, hogy megelőzzék a kéknyelv betegséget, ehhez állami támogatást is igénybe tudnak venni - tájékoztatott a Nébih.
Forrás: MTI
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.