Országos szinten átalakul a hulladékgazdálkodás, április elsejétől megkezdi működését a már bejegyzett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amely a szakmai koordinálásért felel. Mivel a fejlesztések egységesen, országosan koordináltan valósulnak majd meg, várhatóan országosan emelkedik majd a hulladékgazdálkodás színvonala.
A társaságot az állam 500 millió forint jegyzett tőkével, 4,8 milliárd forint tőketartalékkal hozta létre, elsőként a számlázás kialakítását végzi el, felméri a vagyont, ennek alapján optimalizálható lesz országosan a fejlesztés - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásokért felelős államtitkára. Hangsúlyozta, hogy az átalakítással nem emelkedik a szemétszállítás díja, sőt a szelektív hulladékgyűjtési rendszer terjedésével akár mérséklődhet is, miközben emelkedik a szolgáltatás színvonala. Kiemelte, hogy a kormány hamarosan megtárgyalja a hulladékégetési stratégiát is.
A hulladékgazdálkodás eddigi rendszere óvatos becslések szerint is 13 milliárd forint veszteséggel működött, az új rendszerben szeretnének nonprofit jellegű gazdaságos működést kialakítani. Jelenleg a 171 közszolgáltató egyharmada veszteséges.
Célul tűzték ki azt is, hogy a hulladékhasznosítás nagyobb arányban teljesüljön. Az Európai Unió 50 százalékot ír elő a szelektív hulladékgyűjtés arányára, ám az irányelv további szigorítása várható. A tervek szerint az eddigi térfogat alapú gyűjtést átalakítják a szennyező fizet elv alapján tömegalapúvá.
Az államtitkár hangsúlyozta: fontos, hogy egységes szolgáltatási színvonal legyen az ország minden részén, de hozzátette, hogy az önkormányzatok önrendelkezési joga továbbra is megmarad a közszolgáltatásban.
mti
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.