A karácsonyi hitelek veszélyeire figyelmeztet a jegybank, mivel az ünnepek miatt megugrik a kihelyezett hitelek száma - erről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője számolt be az M1 aktuális műsorában hétfőn.
Binder István kiemelte: az MNB honlapján Karácsonyi pénzügyek címmel létrehozott egy önálló aloldalt fogyasztóvédelmi honlapján, és online Navigátor füzetet jelentetett meg a várható kiadások felelős megtervezéséről. A jegybank háztartási költségszámító kalkulátora is segíti a kiadások megtervezését - jelezte. Rámutatott, hogy egy adott hitel összes költségét nem a kamat fejezi ki, hanem a teljes hiteldíj mutató (thm), ami magában foglal minden rendszeresen fizetendő összeget, ezt fel kell tüntetni minden hirdetésben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy 0 százalékos kamatú fogyasztási hitelnek is lehet akár 20-30 százalékos a thm-mutatója. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a thm 0 százalékos, ilyenkor azt kell megfigyelni, hogy nem az adott termék árában fizettetik-e meg a fogyasztóval azt a költséget, mert egy másik áruházban jóval olcsóbb lenne, ha nem hitelre vennék meg.
Binder István kitért arra is, hogy érdemes a hitel feltételeit is alaposan áttanulmányozni, mert ünnepek után meglepetés érheti a vásárlót.
Forrás: MTI
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.