2024.03.29, Péntek

MERKBAU: átadták a spanyol SEGURA gyárát Szolnokon

2013.09.19. 14:02

A kiskunhalasi MERKBAU volt a generálkivitelezője a szolnoki ipari parkban szerdán délelőtt felavatott spanyol SEGURA vállalat magyarországi gyáránál lezajlott második ütemnek. Az avatáson a Segura családot Szijjártó Péter államtitkár köszöntötte.

Hirdetés

A spanyol SEGURA vállalat két fő ágazatból áll. Az egyik autóipari beszállítóként, míg a másik részlege a megújuló energiaiparban jeleskedik. A SEGURA első külföldi beruházása Magyarországon, Szolnokon valósult meg és az eredmények alapján 2010-ben egy újabb jelentős fejlesztést hajtottak végre.

Szijjártó Péter köszöntőjében elmondta, hogy: „A magyar kormány 2010-ben azt a célt tűzte ki a maga elé, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja. Ugyanis az a felismerés vezette a kormányt, hogy a válság után az lesz majd igazán erős, aki a legerősebb termelő szektorral rendelkezik. Ezt nem volt elég kimondani, hanem ehhez nagyon komoly intézkedéseket kellett meghozni. Annak érdekében, hogy Európa termelési központja legyünk, Európa legversenyképesebb befeketedési, beruházási körülményeit és környezetét kellett létrehozni. Ennek jegyében zajlottak azok a változások, az elmúlt három esztendőben, amelyek nyomán megújítottuk Magyarországot és megújítottuk Magyarország nagy rendszereit.

Új adórendszerünk van, amely immár nem bünteti, hanem támogatja azokat akik többet akarnak dolgozni, és nem bünteti, hanem támogatja azokat, akik még több embert akarnak alkalmazni. Mienk Európa legrugalmasabb munka törvénykönyve, amely rugalmasan biztosítja a megfelelő jogokat a munkavállalók mellett a munkaadóknak is. Jelentősen átszerveztük az ország felsőoktatási rendszerét annak érdekében, hogy azok a vállalatok, amelyek Magyarországon termelnek, vagy szolgáltatnak, megtalálják azt a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt, amelyre szükségük van a bővüléshez, és átalakítottuk az ország szakképzési rendszerét annak érdekében, hogy termelő vállalatok számára ne legyen akadály magyarországi bővítés esetén a szakképzett munkaerő hiánya.”

Az átszervezések hatására mára kijelenthetjük, hogy Magyarország Európa autóipari fellegvára lett. Ma Magyarországon 600 gépjárműipari vállalat tevékenykedik, ezeknek 54 százaléka egyébként magyar tulajdonban is van, az általuk előállított termelési érték meghaladta a 15 milliárd eurót. Több mint 100000 embernek adnak munkát, illetve biztos megélhetést. Ha neveket akarunk mondani, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon termel és működik az AUDI, a MERCEDES, az OPEL, a Suzuki és ne feledkezzünk meg a Rába és a Volvó együttműködéséről sem.

Büszkék vagyunk, hogy a SEGURA csoport egyetlen Spanyolországon kívüli gyára itt van Magyarországon, itt van Szolokon. Büszkék vagyunk, hogy több mint 120 magyar embernek adnak munkát, és büszkék vagyunk, hogy ezen magyar emberek munkája után méltónak találtál Szolnokot és Magyarországot arra, hogy itt bővítsék kapacitásaikat. Büszkék vagyunk, hogy Önök a 23 millió eurós beruházásnál is úgy gondolták, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol érdemes beruházni és befektetni.”

Knáb János a MERKBAU csoport ügyvezetője a Bácsmegye.hu számára elmondta, hogy bár a beruházás első ütemére is pályáztak, de akkor még csak az „ezüst” érmesek lettek, viszont a második ütem során megvalósuló, több mint 600 millió forintos beruházásnál a MERKBAU csoport nyerte el a megbízást.

„A szolnoki ipari parkban már nem az első generálkivitelezői megbízást végezzük, hiszen jelenleg is folyik az AXIAL szolnoki telephelyének a kialakítása, és folyamatban van egy pályázatunk, szintén az ipari parkban amit szívesen megépítenénk.”

Franciso Segura Hervás

Franciso Segura Hervás, a Segura Csoport elnöke felidézte: cégük 2005-ben határozta el, hogy kilép a nemzetközi színtérre. Szolnokra a kiváló logisztikai, főként vasúti adottságok, a jól képzett munkaerő, valamint az állami és önkormányzati támogatás miatt esett a választásuk, amit azóta is jó döntésnek tartanak. Az új, 23 millió eurós zöldmezős beruházással épült autóalkatrész-gyár 120 embernek ad munkát. A cég beszállítója a Ford, az Audi, a Volkswagen márkának.   

Szalay Ferenc a város fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a Tisza-parti településen a rendszerváltást követően a több tízezer embernek munkát adó nagy állami vállalatok, így a vegyiművek, a bútorgyár, a papírgyár, és a cukorgyár, sorra zártak be, ezért egy új ipari struktúra alapjait kellett megteremteni. Ennek jegyében az elmúlt években sikerült több külföldi vállalkozást a városba csábítani, itt működik a svájci Stadler, az amerikai Eagle Ottawa, az ír McHale, és immár a spanyol Segura cég is - mondta.

Szalay Ferenc


A spanyol Grupo F. Segura 2007 novemberében jelentette be Szolnokon, hogy autóalkatrész-gyártó üzemet épít az ipari parkban. Az F. Segura Hungária Kft. gyárában elsősorban sajtolt és hegesztett autóalkatrészeket készítenek.
  

A családi vállalkozásként működő, valenciai székhelyű céget 44 éve alapították. Spanyolországban négy gyáruk működik, képviseletük van Lengyelországban, Portugáliában és Törökországban is. Első külföldi termelő üzemük azonban Szolnokon épült.

Galéria