A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 23-tól megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint 1000 forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. Késedelmipótlék-értesítőt pedig csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette és ezért 2012-re vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett. A NAV mindkét esetben az adófolyószámla 2012. december 31-ei állapotát veszi alapul.
Az elektronikus bevallók ugyanakkor nem kapnak postai értesítést esetleges tartozásukról, vagy túlfizetésükről. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően – a netes felületen – folyamatosan nyomon követhetik folyószámlájuk alakulását. Augusztus elejétől pedig már megtekinthetik az előző évre vonatkozó késedelmipótlék-levezetésüket is.
A dél-alföldi régióban több mint 176 ezer adózó kap folyószámla kivonatot az adóhivataltól. Bács-Kiskunban 75 ezren, Békésben 45 ezren és Csongrádban 56 ezren érintettek valamilyen folyószámla eltéréssel.
A folyószámla-kivonat illetve a pótlékértesítő átvétele után célszerű azt a saját nyilvántartásuk adataival összehasonlítani. Ha az egyeztetést követően valaki eltérést tapasztal, észrevételt tehet személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21-22 számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban, amelyhez a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatvány nyújt segítséget.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.