A béren kívüli juttatások egyik legnépszerűbb eleme az évente gyermekenként a minimálbér 30 százalékát (29.400 forintot) meg nem haladó összegű iskolakezdési támogatás. A munkáltató a munkavállalójának, illetve a társas vállalkozás a személyesen közreműködő tagjának adhat iskolakezdési támogatást. Az iskolakezdési támogatás 2013-tól csak papír alapú vagy elektronikus utalvány formájában, kizárólag tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására adható.
Megszűnt a felsorolt javak beszerzéséről a munkáltató (kifizető) nevére szóló számla megtérítése. További változás, hogy az iskolakezdési támogatás az általános vagy középiskolai tanulmányait az adott év szeptemberében kezdő, illetve folytató gyermekre, tanulóra tekintettel adható a tanév első napját megelőző 60. naptól, és a kibocsátás évének utolsó napjáig használható fel. A támogatásra való jogosultságról a juttatásban részesülő magánszemélyeknek nyilatkozniuk kell a munkáltatójuk (kifizetőjük) felé.
Bővebb felvilágosítást ügyfélszolgálatainkon, illetve a www.nav.gov.hu honlapon kaphat.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.
A Colas és a Délút konzorciuma elkészült a SZTE Science Park működését lehetővé tevő nagyszabású közmű- és háttérmunkálatokkal.