2024.12.21, Szombat

2014 Utazás kiállítás – háttérbe szorult a hazai turizmus

2014.02.28. 20:55

Az ország legjelentősebb turisztikai kiállítása és vására zajlik a Hungexpo területén, ahová a nyalka sajtósokat rendre csütörtökre a „szakmai napra” hívják, majd ott etetik, itatják és a beszámolók jó zsíros hirdetési szerződésekkel kispékelve jól félre is vezetik az egész piacot. A mostani vásárról például a tegnap nap után egyetlen kritikus beszámolót sem lehet találni az internet széles világában. Ami azt jelenti, hogy vagy mindenki megvakult, vagy már a fenét sem érdekli a valóság ebben az országban…

Az elmúlt 7 évben ráunva erre felületes nyalizásra az idén az első valós vásárnapon, azaz pénteken látogattuk el erre a híres-neves vásárra és rátarti módon még egy szelet csabai kolbászt sem fogadtunk el, pedig Hégelyné Győrfi Ilona főszervező igazán kedvesen ajánlotta. Nos, a sajtófélrevezető' köd nélkül számos nagyon lényeges megállapítást tehettünk.

1.       A magyarok nem értenek a turisztikai marketinghez (turizmushoz)

Ezt a sarkos megállapítást bárki felfedezhette pénteken, amely felismeréstől megszédülve kétszer jártuk körbe az elmúlt években cirka harmadára zsugorodott vásárteret(!). Az árakat nem nézve többen leküzdhetetlen álmok szövögetésébe kezdtünk egy egyiptomi, indiai utazásról, de megdöbbentő profizmussal állt fel mind a román, a horvát de még a szlovák turisztikai szerv is. A marokkói hastáncosnő, vagy a tunéziai néptáncosok pedig egyenesen tömegeket vonzottak, felkeltve ezzel az országok iránti érdeklődést. A hazai standoknál egyedül a százhalombattaiaknál lépett fel két ifjú táncos, aki lássuk be nem volt valami nagy dobás, viszont a magánkézben lévő Csabai Kolbászfesztivál standjánál időnként megrendezett kolbásztöltés és „kolbászkerítés építés” volt, ami egyedül megmozgatta a népeket.

Megdöbbentőek a különbségek egyes hazai városok megjelenése között, illetőleg teljesen eltűntek a megyei standok

A Magyar Turizmus Zrt közreműködésében elkövetett regionális standok egyszerűsége a fakocka színvonalával vetekedett. Például a horvát körkivetítős szó szerint hi-tech megjelenés mellett a dél-alföldi sárga-deszka-kerítés a múlt század háború utáni időszakot idézte, miközben háború leginkább a horvátoknál volt legutóbb. Logikus lenne ez a szűkmarkúság a méregdrága négyzetméterárak ismeretében, hiszen tényleg évről évre kevesebben és kevesebben vesznek részt a turisztikai kiállításon, de akkor jó lenne valami magyarázat arra, hogy Pécs, Győr, de akár Százhalombatta miért bérelt akkora területet amekkorát, miért készített egyenként több milliós, akár tízmilliós standot, ha nem éri meg megjelenni a vásáron. Netán ostoba emberek döntöttek a felsorolt településeknél a marketingforrásokról, és a kecskeméti stand az optimális ahhoz mérten, hogy a vásár mennyi bevételt produkál egy-egy településnek? Egyáltalán végez itt valaki bármilyen számítást, vagy ezen a vásáron jelen kell lenni és kész, a pénz nem számít mindenhol?

Rezerváció-központú hazai turizmus nem értékesít, csak felvilágosít

Valahogy a turisztikai iparunk még nem kapitalizálódott, mintha 1984-ben megállt volna az idő ebben az iparágban. Döntően ugyanis vagy vérszegény produkciók próbálták a hazai térségek programjaira, kínálataira felhívni a figyelmet, vagy egyáltalán nem próbáltak kitűnni a többi közül, hanem a pult mögé beparancsolt többnyire csinos lányok az arra tévelygő vásárlátogatók számára elmondták, hogy náluk mi fán terem a turizmus.

Rendkívül elgondolkodtató, hogy miközben a hazai kereskedelemben is egyre jelentősebb részt kiharapó on-line áruházaknál percek alatt generált kedvezményeket, akciókat kapunk, addig a turizmust szervezők miért nem élményt adnak el, a programokat bemutató prospektusok helyett.

Megtudtuk, hogy Kecskemét a szíve-csücske a vásárlátogatóknak

Nem hibáztatva a kecskeméti turisztikai szervet, láthatóan legalább nem dobálták ki a tízmilliókat, mint Pécs, vagy Győr, és ennél a standnál ők legalább tényleg kedvesek voltak, még az utálatos sajtóssal is, és mosolyogtak és elmondták, hogy az érdeklődők döntően a térségben lévő programok iránt érdeklődnek. Boldogan mesélték, hogy számos érdeklődő szó szerint a szíve csücskének nevezte az ország legszebb főterével dicsekedhető Kecskemétet. Ami már csak azért is érdekes, mert 3 évvel ezelőtti felmérésünk alapján Kecskemét a pihenő turizmus térképén gyakorlatilag nem volt jelen.

Lehet ezt szépíteni, de a kecskeméti programok amolyan se füle, se farka módon egyenként próbálják, jelentősebb pénz nélkül beverekedni magukat a közérdeklődés középpontjába. Aminél még a bajai koncepció is mérföldekkel előrébb jár, ahol több éve a „Csodálatos Baja” név alatt jelenik meg az egész évet lefedő programkínálat. Persze meg kell említeni a Kecskeméti Fürdő isei magánakcióját, hiszen miközben csütörtökön ők is kényeztették a sajtósokat, viszont vélhetően Zámbori Péter ötlete nyomán a szombati főnapon nem kisebb vendége lesz a hírös-standnak, mint Madár, alias Erdei Zsolt. Ami azért „mondás” ebben a marketingszegény környezetben!

Mostanában nem lesz itt nagy turisztikai előrelépés, az már bizonyos

Maga Hungexpo kiállításai évről-évre egyre gyengébb színvonalúak. A közönségszervezés gyatra, a hírek szegényesek és többnyire már nem csak a kínálók, hanem a látogatók is egyre jobban unják. Ami mögött nem feltétlenül az on-line világ térhódítása állhat, sokkal inkább a francia tulajdonosok furcsa pénzéhsége. Több szakértő magyarázatot is halottunk a vásáron, hogy a Hungexpo tulajdonosai bizonyosan ki akarják venni a pár éve a vásártérbe préselt milliárdjaikat és tesznek rá, hogy csökkenő érdeklődés mellett hagyják elsorvadni többek között a hazai turizmus is. (A többi rendezvény is hasonlóan egyre lehangolóbb évről-évre…)

Így mára nem csak a kiállító terület mérete csökkent le, nem csak a hazai standok lettek általánosan szerényebbek, hanem mostanra az ország első tíz legnagyobb turisztikai forgalmát lebonyolító település közül is csak immel-ámmal vesznek részt a az ország legnagyobb vásárán. Nem találtuk meg például a zászlóshajó Hévízt, de a zalakarosi standnál is a jól szervezett karosi egyesület a Hungest Hotel két helyi tagját a Freya és a Damona Hotelek ajánlatával jelent meg.