600 millió forintos fejlesztési programjának első elemeként a Fornetti egy bútorüzemet alakított ki Kiskunfélegyházán. A program keretein belül a közeljövőben csomagolástechnikai eszközeit modernizálja a vállalat, de napirenden van a romániai pékáru üzem bővítése is. A termelés bővítése új munkatársak felvételét is magával hozza, a kecskeméti és kiskunfélegyházi termelés támogatására a Fornetti év végéig közel 100 új munkavállaló felvételét tervezi, akik közül mintegy 20 szakember a most átadott bútorüzemben dolgozik majd.
A forgalmi és bevételi adatok elemzése kimutatta, hogy minimum 20-30 százalékkal is nőhet az új bútorzattal és arculati elemekkel modernebbé varázsolt üzletek forgalma. A nagyívű fejlesztési program első elemeként kialakított új bútorüzem eredményeként az ország vezető fagyasztott pékáru gyártója az eddigi 2 helyett immár hetente 5 értékesítési pontot is el tud majd látni új bútorokkal és egyéb felszereléssel, ezzel támogatva partnereit a minél sikeresebb működésben. A Fornetti az üzemben dolgozók létszámát is duplájára növeli, így már 40 tervező, asztalos, villanyszerelő, valamint fémmegmunkálásban jártas szakember dolgozik majd az új gyáregységben.
A hazai fagyasztott pékáru szektor piacvezető vállalkozásának 2006 óta van saját bútorgyártó részlege, amelynek feladata a partnerek értékesítési pontjainak belső tervezése és felszerelése a termékek értékesítésére specializált bútorzattal. „Egészen mostanáig a Fornetti partnereinek igényeit egy 400 négyzetméteres üzem szolgálta ki, a fejlesztés révén ma már több mint 1000 négyzetméteren készülhet az értékesítési pontok bútorzata, berendezése. Amíg korábban hetente két értékesítési pont felszerelését tudta biztosítani a Fornetti, ma már heti 5-6 üzlethelyiség felszerelése is megoldható” – mondja Vidács Gyula, a Fornetti operatív ügyvezetője.
Az új üzem minden méretű értékesítési pont számára képes lesz biztosítani a megfelelő kínáló felületet, amelynek leghatékonyabb felhasználását a külön erre a feladatra kijelölt bútortervező csapat segíti.
A Kiskunfélegyházán található új üzem a kistérségi munkaerőpiacon is éreztetni fogja hatását: a jelenlegi alkalmazotti létszámot a közeljövőben duplájára növeli a Fornetti. „A megnövekedett kapacitások kiszolgálásra további húsz szakembert – bútorasztalosok, villanyszerelők és fémmegmunkálásban jártas szakemberek – veszünk fel” – mondja az operatív ügyvezető.
A most átadott beruházás összhangban áll az új tulajdonos – az Aryzta AG – korábbi bejelentésével, amely szerint azonnal kezdetét veszi a piacvezető vállalat fejlesztése. Az új bútorüzem létrehozás mellett a gépjárműparkot is folyamatosan frissíti a vállalat, a fejlesztési program következő fázisában pedig a csomagolástechnika korszerűsítése zajlik majd, de a Fornetti romániai gyárának bővítése is napirenden van.
************
A Fornettiről:
Az 1997-ben alapított Fornetti Kelet-Európa legnagyobb fagyasztott pékáru gyártója. A vállalat árbevétele 2014-ben megközelítette a 22 milliárd forintot, miközben csaknem 40 ezer tonna pékárut értékesítettek, aminek több mint a fele a nagy áruházláncok üzleteiben és a kiskereskedelmi üzletekben jutott el a fogyasztókhoz. A Fornetti közvetlenül több mint 970 főt foglalkoztat Magyarországon (Kecskeméten és Kiskunfélegyházán), és külföldön is közel 500 alkalmazottja van (Romániában Temesváron, míg Bulgáriában Ihtimanban). Termékeit 1800 „In Store Bakery”, vagyis „Pékség a boltban” típusú üzletben forgalmazzák. 1500 partnerből álló franchise hálózatot is működtet, valamint retail partnereinél jelenleg 11 országban, több mint 2000 sütési ponton megtalálhatóak termékei.
A vállalat 2015 augusztusa óta Európa vezető péktermékeket gyártó vállalatcsoportja, az Aryzta AG csoport tagjaként működik, ami egy új fejezetet jelent a Fornetti történetében. A megállapodást követően az új tulajdonos célja a Fornetti továbbfejlesztése és egy nemzetközi hírű, de magyar gyökerű nemzetközi nagyvállalat felépítése.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.