Borászati feldolgozó eszközöket, valamint anyag- és árumozgatáshoz szükséges gépeket is vásároltak.
Európai uniós támogatással, összesen 769 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és borászati feldolgozó eszközök beszerzésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. - közölték a cég ügyvezetői.
Szőke-Tóth Róbert, a Grape-Vine Kft. egyik ügyvezetője elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 462 millió forint támogatásból és 308 millió forint saját erőből valósították meg.
Az elmúlt másfél évben a fejlesztések keretében kiskunmajsai telephelyükön felépült egy új épület a borászati alapanyagok, illetve késztermékek tárolására, bővítve a korábbi szűkös raktárkapacitást.
Vásároltak továbbá borászati feldolgozó eszközöket is, köztük tartályokat, szűrőket, nitrogéngenerátort, bogyózó-zúzó berendezést szivattyúval, valamint pneumatikus szőlőprést. Az anyag- és árumozgatáshoz a vállalkozás öt elektromos targoncát is beszerzett.
Az új eszközök nagyban elősegítik a hatékonyabb termelést, minőségnövekedést eredményeznek, illetve bővítik a jelenlegi kapacitást, de energiahatékonysági szempontból is jelentős a beruházás - tette hozzá.
Eiler Lajos, a Grape-Vine Kft. másik ügyvezetője felidézte, a pincészetet barátjával, Szőke-Tóth Róberttel közösen még 1998-ban alapították, amikor megvásárolták a nagy múltra visszatekintő, egykori Jonathán TSZ pincészetét. A kiskunmajsai székhelyű borászat azóta már Magyarország egyik meghatározó pincészete, és nemcsak belföldön, de a határokon túl is egyre inkább ismert - tette hozzá.
Kiemelte: a "La Fiesta" termékcsaládból - amely az ország legismertebb bormárkája, és amelyből széles szortimentet kínálnak az édestől a fajtaneves borokig - évente átlagosan 8,5 millió palackot készítenek.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg több mint 90 főt foglalkoztató Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2021-ben 8,4 milliárd forint, míg 2020-ban 6,6 milliárd forint volt. A társaság árbevételének mintegy 65 százaléka belföldi értékesítésből származik, de egyre nagyobb a jelenlétük a külföldi piacokon is. A vállalat adózott eredménye 2020-ban 883 millió forint, 2021-ben pedig 774 millió volt.
Az útszakaszok és a pihenőhelyek útburkolatai is megújulnak a HE-DO kivitelezésében, az M1 Útépítő Kft. megrendelésének és az MKIF Zrt. megbízásának megfelelően.
A bogácsi gyógyfürdő látványos új elemeket kap, valamint a kiszolgáló infrastruktúrát is fejlesztik. Szintén a környéken egy másik beruházásban új turistautat alakítanak ki.