A magyar vállalat a közelmúltban a főváros egyik legfrekventáltabb pontján hajtott végre fontos infrastrukturális fejlesztést, jelenleg pedig az ország egyik legnagyobb beruházásához kapcsolódva dolgozik.
Nagyszabású fejlesztéseket hajtott végre a Vabeko Kft. az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. beruházásában Budapesten. A siófoki központú magyar földgázipari vállalat által küldött beszámoló szerint a munkák során gázelosztóvezetékek rekonstrukciója, valamint nyomásszabályozó állomások és bekötő vezetékek rekonstrukciója valósult meg az MVM Főgáz szolgáltatási területén.
Az összegzésből kiderül, hogy a fővárosban összesen 20 helyszínen történt meg különböző átmérőjű, anyagú és nyomásfokozatú gázelosztóvezeték (gerincvezetékek, illetve leágazó vezetékek) rekonstrukciója. A régi hálózatból 8,7 km PE vezeték, 1,2 km acélvezeték, valamint ehhez kapcsolódóan 2,1 km leágazóvezeték újult meg nyílt feltárással, illetve feltárás nélküli technológia használatával.
A Budapesten mintegy 6000 kilométernyi gázhálózatot üzemeltető MVM Főgáz szolgáltatási területén 2022-ben a Vabeko 19 helyszínen valósított meg nyomásszabályozó állomás és azokhoz kapcsolódó elosztóvezeték rekonstrukciókat.
A fejlesztések tolózár cserékkel, az üzemeltetési és műszaki-biztonsági szempontokat figyelembe véve történtek meg. A rekonstrukciókhoz kapcsolódóan vezeték kiváltásokra, átkötésekre is sor került.
Az átfogó fejlesztési csomag fontos elemeként egy kiemelt beruházás is megvalósult. Ennek során a fővárosi II. kerületben a Margit körútról a Mechwart térre helyezték át a körzeti nyomásszabályozó állomást.
A Vabeko beszámolója szerint különleges kihívást jelentett, hogy a munkálatok a rendkívül forgalmas Margit körút–Mechwart tér közlekedési csomópontot is érintették.
Az átépítés során az újonnan létesülő állomást megtápláló középnyomású gázelosztóvezetékét át kellett vezetni az úttesten, úgy hogy a közlekedést – különös tekintettel a villamosközlekedésre – minden forgalmi irányban folyamatosan fenn kellett tartani. „Ennek megvalósítása több ütemben, az úttest és a villamosvágányok alatti sajtolással történt.” – zárul az összegzés.
A Vabeko az elmúlt időszakban Kecskeméten is véghezvitt egy fontos projektet: az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. beruházásában valósult meg a Kecskemétet ellátó gázátadó állomások elosztó oldali vezetékösszekötése.
A kecskeméti Mercedes gyár környezetében lévő ipari területek kialakítása, bővítése tette szükségessé a beruházást, amely a meglévő felhasználók ellátásbiztonságát is javítja.
A német autógyártó által a közelmúltban bejelentett 400 milliárd forintos beruházás által többirányúvá válhat a Mercedes gyár gázellátása is, ez is indokolta a Vabeko által elvégzendő infrastrukturális fejlesztést, amely jelenleg is folyamatban van.
A lapunkhoz eljuttatott adatok szerint összességében 1974 méternyi vezetéken végez nyíltárkos vezetéképítést a magyar cég, a munkálatok a tervek szerint a nyár végén lezárulnak.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.