A pályázat keretében megépült ipari csarnokok kivitelezési munkálatai befejeződtek, az első bérleti szerződéseket megkötötték.
Tiszakécske Város Önkormányzata, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft-vel konzorciumban valósította meg Tiszakécskén, a TOP-1.1.1-16 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése megnevezésű pályázati felhívás keretében támogatást kapott TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00007 számú, Iparterületek infrastrukturális fejlesztése Tiszakécskén című pályázatát – olvasható a város polgármesteri hivatalának közleményében.
A város önkormányzata a - támogatási konstrukció lehetőségeit kihasználva - a tulajdonában álló iparterületen a betelepülő vállalkozások működési helyszínének infrastruktúra fejlesztésén, a működési feltételeik kedvezőbbé tételén keresztül foglalkoztatás növelését, új munkalehetőségek megteremtésének lehetőségét biztosítja 2 db ipari csarnok (1 db két részre és 1 db három részre osztott csarnok), a területet feltáró úttestek és parkolók kialakításával és a kapcsolódó közműfejlesztések, pl. tüzivíztározó kialakítása révén, az iparterületen belüli infrastrukturális hiányosságok csökkentésének segítségével - írták.
Az infrastrukturális fejlesztés segítségével hosszú távon az önkormányzat a betelepülő vállalkozások részére új telephelyek kialakításával és fejlesztésével, az iparterület elérhetőségének javításával, a vállalati együttműködések infrastrukturális hátterének biztosításával járul hozzá.
A kialakított, három részre tagolt csarnok hasznos alapterülete 983,64 négyzetméter, a két részre tagolté pedig 987,75 négyzetméter, így összesen 1971,39 négyzetméter. A projekt eredményei hozzájárulnak a jelenleg Tiszakécskén működő, illetve ide betelepülni szándékozó ipari vállalkozások működési feltételeinek biztosításához, a terület infrastrukturális ellátottságának növeléséhez és a régi iparterület rehabilitációjához. A pályázat keretében megépült ipari csarnokok kivitelezési munkálatai befejeződtek, az első bérleti szerződéseket megkötötték.
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.
Veszprém és Zala vármegye is jól járt a fejlesztéssel.