2024.03.28, Csütörtök
Kecskemét fontos kivezető útja négysávosodik
Illusztrációs fotó: Bernát Benjámin / magyarepitok.hu

Kecskemét fontos kivezető útja négysávosodik

magyarepitok.hu

2021.04.06. 18:30

A NIF kiírta az ajánlati felhívást a Kecskemétet és Nagykőröst összekötő út fejlesztésére.

Hirdetés

Legutóbb néhány napja egy interjúnkban írtunk arról, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idei évben 60 százalékkal több útfejlesztési közbeszerzés indítását tervezi. Ennek egyik lépéseként a beruházó vállalat az uniós közbeszerzési közlönyben a napokban megjelentette a 441-es számú főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszra vonatkozó fejlesztésének ajánlati felhívását.

A beruházást többek közt az indokolja, hogy a kecskeméti nagyberuházások – közöttük főleg a Mercedes-gyár – miatt az utóbbi években alaposan megnőtt a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma.

A kiírás szerint a 441-es főútnak a 445-ös kecskeméti északi elkerülő, illetve a nagykőrösi Téglagyári utca közötti szakaszán a meglévő 2x1 sávos kialakítású burkolatot megerősítik mintegy 7,29 km hosszban.


A forgalomszámlálási adatok alapján bővült a beruházás

A fenti táv tartalmazza az M8 (M44) gyorsforgalmi út későbbi megvalósítása miatt most nem kivitelezendő szakasz hosszát is a 19+837-es és a 20+954-es kilométerszelvények között 1,1 km hosszon. Emiatt a most megvalósítandó szakasz valójában csak 6,19 km hosszú.

Fontos része a beruházásnak, hogy mintegy 2,79 km hosszban a meglévő 2x1 sávos kialakítású burkolatot 2x2 sávosra bővítik.

Korábbi sajtóhírek szerint a négysávosítás a Katonatelep Nagykőrös felé eső végétől egészen az északi elkerülőig (a Metro áruháznál lévő csomópontig) valósul meg. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a hírek szerint eredetileg csak burkolatmegerősítést tervezett a teljes szakaszon, ám aztán a forgalomszámlálási adatok alapján indokoltnak látták továbbgondolni a beruházást.


Az útfejlesztéssel párhuzamosan kerékpárutakat is kialakítanak

A fentieken túl többek között:

  • a 441-es főút Nagykőrös Téglagyári utca és 4614 jelű közút közötti szakaszon a meglévő 2x1 sávos burkolatot is megerősítik, mintegy 1,1 km hosszú szakaszon - ez Nagykőrös belterületét érinti;
  • a nagykőrösi Téglagyári úti csomópontban az útcsatlakozásnál egysávos körforgalmat alakítanak ki;
  • a 22+300 km szelvény környezetében tengelysúlymérő öblöt létesítenek;
  • Kecskemét Katonatelep településrészén 6 jelzőlámpás és 3 járműosztályozós csomópontot alakítanak ki, illetve 1 jelzőlámpával biztosított gyalogátkelőhelyet létesítenek;
  • a 441-es főúttal párhuzamosan a beavatkozással érintett szakasz mellett kerékpárutat és kerékpáros közlekedésre alkalmas szervizutakat építenek ki-, illetve át.

Ajánlatokat 2021. május 4-ig várják.

KecskemétGazdaságnagykőrösútépítésNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.