A magyar kezdeményezésre létrejött rendezvényen egy új dimenziót megnyitó kapcsolati háló kiépítése kezdődött meg.
Kecskeméten első ízben rendezték meg a Building Connections 2019 konferenciát (BC), melyen összesen hét közép-európai ország építőipari újságírói találkoztak. A magyarepitok.hu és a Regon csoport által elindított kezdeményezés célja egy európai kapcsolati háló létrehozása, ami kihasználja az együttműködésből fakadó lehetőségeket. A szervezők szándéka szerint ez az együttműködés lehetőséget teremt a belépő sajtócégeknek és szakmai egyesületeknek a kapcsolatépítésre és a kommunikációs csatornák kialakítására.
A kecskeméti Four Points by Sheraton Hotelben tartott rendezvény az esemény fővédnökét, Palkovics László innovációs és technológiai minisztert képviselő Mosóczi László köszöntőjével kezdődött. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, a magyar építőipar 2016 és 2018 között összesen 85 százalékkal bővült, és egyre jelentősebb részaránnyal bír a GDP-n belül. Erre a lendületre az elkövetkező években is lehet számítani, miután a 2018 és 2023 közötti időszakban az ágazat 25 ezer milliárd forintos rendelésállománnyal számolhat.
Az államtitkár a sajtókapcsolatokat építő rendezvény szerepére is utalt. „Nagyon fontos megosztani az információkat, hogy értesüljünk arról, mi történik a szomszédos vagy akár távolabbi országok építőiparában. A most zajló dinamikus fejlődéshez technológiai fejlesztésekre is szükség van, aminek nagy segítséget adhat a különböző nemzetiségű sajtóorgánumok együttműködése.”
A konferencia a résztvevő szervezetek bemutatkozó prezentációival folytatódott, majd BC résztvevői egy 21 pontos dokumentumot dolgoztak ki a jövőbeni együttműködés alapjaként. A kitűzött célok érdekében egy nonprofit szervezet jött létre, melynek tagsága folyamatosan bővül.
A BC elnökeként Szabó Ákost, a magyarepitok.hu főszerkesztő helyettesét választották meg, míg az elnökhelyettes Reneta Nikolova, a bolgár Vestnik Stroitel főszerkesztője lett.
A Bulding Connections következő konferenciáját Bulgáriában rendezik meg 2020 májusában.
A Building Connections médiaszövetség megalapításában
A konferencia második napján a vendégek Budapesten bejárták a befejezéshez közeledő Puskás Ferenc Stadiont. Az elmúlt évtizedek legnagyobb méretű hazai beruházása kizárólag magyar cégek együttműködésével készül: a 65 ezer férőhelyes arénát a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. generálkivitelezi; a szerkezetépítését a West Hungária Bau Kft. és az Épkar Zrt. oldotta meg; acélszerkezeteit a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. készítette és szerelte; míg a műszaki ellenőri feladatokat az Óbuda Group és a Főber Zrt. látja el.
A Building Connections záróeseménye egy másik sajtóbejárás volt, melyben az 53 hektáron felépülő új városnegyed, a BudaPart projektjét látogatták meg a résztvevők. A Property Market fejlesztésében hat ütemben összesen 600 ezer négyzetméternyi iroda és lakóház épül meg. Az első ütemben a Market Építő Zrt. kivitelezésében jön létre a BudaPart Gate, a 11 emelet magas irodaházat már idén használatba vehetik a bérlők – a létesítmény projektmedezsmentjét a Spányi Partners Zrt. végzi el.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.
A KÉSZ Csoport kivitelezi a Flex autóelektronikai fejlesztését, mely a ZalaZONE-nal együttműködésben valósul meg.