A kecskeméti Mercedes az éves túlóraszámot az érvényes kollektív szerződés alapján, a törvényekkel összhangban szabályozza – közölte a német autógyártó a Privátbankár.hu kérdésére, miszerint tervezik-e idén a munkaidőkeret emelését.
A Parlament tavaly decemberben fogadta el a nagy port kavart, utcai megmozdulásokhoz vezető "túlóratörvényt", amely idén januártól a korábbi 250-ről 400-ra emelte a túlóraszám keretét - azaz a munkaadók mostantól a kollektív szerződésen belül akár 400 órányi extra munkára is kötelezhetik a munkavállalókat. A törvénymódosítást kimondva-kimondatlanul azért hozták, hogy enyhítsék a munkaerőhiányt, amely már számos szektorban sújtja a nagy multikat és a kisebb cégeket egyaránt.
Teljes gőzzel megy a termelés
A Privátbankár.hu három nagy külföldi autógyártót kérdezett meg arról, hogy él-e 2019-ben a törvény adta új lehetőséggel, azaz emeli-e a túlóraszámot, valamint megfelelő eszköznek tartja-e azt a munkaerőhiány orvoslására.
„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a mindenkor hatályos magyarországi törvényi rendelkezéseknek és más vonatkozó szabályozásoknak megfelelően végzi tevékenységét és ezeket továbbra sem véleményezi. A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban az éves túlóraszámot és a maximális munkaidőkeretet a szakszervezettel megkötött, jelenleg is érvényben lévő kollektív szerződés szabályozza. A vállalat természetesen tartja magát ehhez a megállapodáshoz, miközben a gyárban a termelés már évek óta teljes kapacitással folyik”
- közölte a lappal a Mercedes-Benz.
A béreket már növelték
A Mercedes-Benz egyúttal emlékeztetett arra, hogy tavaly sikeres bértárgyalásokat folytatott a szakszervezetekkel, ezért idén januártól érezhetően emelkedtek a dolgozók juttatásai. A cég tavalyi közleménye szerint a dolgozók bére akár 35 százalékkal is nőhet.
forrás: privatbankar.hu
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.