Ezt a kijelentést tette az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson tartott lakossági fórumon szerdán.
A "Soros-terv" létezik, amelynek egyik célja, hogy egymillió illegális bevándorlót be kell fogadni Európának, és a határkerítés lebontását is tervezik - mondta többi között Zsigó Róbert, a Fidesz által indított nemzeti konzultációs fórum előtti sajtótájékoztatóján. A politikus hozzátette: Soros György tervének az Európai Parlamentben is vannak támogatói.
A múlt évi népszavazáson résztvevő magyarok döntő többsége nemet mondott a betelepítésekre, mégis szükség van a nemzeti konzultációra, mert azokra az országokra továbbra is folyamatosan nagy nyomás nehezedik, amelyek elutasítják a bevándorlást és olyan lépéseket tettek, mint Magyarország - mondta.
Az olyan fenyegetések, amelyek az európai uniós támogatások megvonásáról szólnak, minden magyar embert közvetlenül érintenek. Azért van szükség a nemzeti konzultációra, mert mindenképpen erős felhatalmazás kell a kormánynak, hogy vissza tudja verni ezeket a támadásokat, mert mi nem akarunk bevándorlóország lenni - hangsúlyozta Zsigó Róbert.
A nemzeti konzultációnak, illetve a jövő évi választásnak az a tétje, hogy meg tudjuk-e védeni az országot és az elmúlt hét év során a magyar emberekkel együtt elért eredményeket - jelentette ki.
Az államtitkár a fórumon elmondta: a "Soros-terv" egyik pillére, hogy az Európai Uniónak legalább egymillió menedékkérőt be kell fogadnia.
A határok megnyitásával kapcsolatban idézte Soros egy korábbi nyilatkozatát, miszerint: "a mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és nemzeti határok jelentik az akadályt."
Soros György azt írta két éve a Financial Times-ban a menekültek szétosztásáról: "ha ez nem lesz egy állandó és kötelező közös eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, akkor az össze fog omlani" - sorolta Zsigó Róbert.
Közölte: a Soros-terv része az is, hogy csökkentsék a közép-európai országok a mezőgazdasági támogatását, hogy helyettük a migránsokat támogathassák.
A Soros-hálózat néhány szervezete most is véd olyan embereket, akik jogellenes cselekményeket követtek el - mondta Zsigó György.
Számos munkafolyamat szolgál arra, hogy rövidesen sor kerüljön az első betonöntésre a Paks II. projektben: dolgoznak a terület előkészítésén, tesztelik a betonreceptúrát, érkeznek a beépítendő elemek és az első emelőgépek is.
Négycsillagos hotelként születik újjá a Stühmer egykori csokoládégyára és székháza a SWIETELSKY Magyarország kivitelezésében.