2024.03.28, Csütörtök
Bemutatták a 2018-as költségvetést: fókuszban a családtámogatás
Fotó: Bacsmegye.hu

Bemutatták a 2018-as költségvetést: fókuszban a családtámogatás

2017.05.26. 12:00

2017. május 26-án Dr. Salacz László és Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselők sajtótájékoztatót tartottak a 2018. évi költségvetés témájában Kecskeméten.

Hirdetés

A 2018. évi költségvetés körbejárásának megkezdése előtt mindkét országgyűlési képviselő ezúton is együttérzését és részvételét fejezte ki a nemrégiben elhunyt Farkas Gábor családjának és hozzátartozóinak.

Ezt követően Dr. Zombor Gábor a költségvetésre rátérve elmondta: 2010 óta folyamatosan fejlődik a gazdaság, és látszik a beruházásokon, valamint a növekedési számokon is, hogy nem elérhetetlen cél az, hogy aki szeretne és akar dolgozni az meg is tudja azt tenni. Ahogy a gazdaság teljesítőképessége engedi, úgy ütemezetten, de jelentős mértékben emelkednek a bérek, mind az egészségügyben, oktatásban illetve most már a szociális szférában is jelentősen megindul majd az emelkedés, valamint megindult a bérrendezés és béremelés a közszférában is.

Tovább folytatódik a közmunkaprogram, de egyre többen tudnak átkerülni a piaci szférába. A minimálbéremelkedés tovább folytatódik, a szakmunkás minimálbér is 12%-al emelkedik 2018-ban. Elmondható, hogy eljött az az időszak, amikor nem adóemelésről, megszorításról, hanem bővülésről, fejlődő-növekvő gazdaságról, adócsökkentésről és béremelésről lehet beszélni – tette hozzá Dr. Zombor Gábor.

A gazdaság növekedésével kapcsolatban kiemelte: A legfontosabb az a tartós tendencia miszerint folyamatosan növekvő gazdaság mellett alacsonyan van az infláció, valamint a lakosság egyre több megtakarítással való rendelkezése, mely által egy konjunktúra érezhető az országban, melyet nem a kormány, hanem a dolgozó magyar emberek teremtettek meg.   

Dr. Salacz László visszatekintve a korábbi évekre a költségvetés kapcsán elmondta: 2010 óta a polgári kormányzás alatt folyamatosan erősödik a magyar gazdaság, mely abban is jelentkezik, hogy hét éve tartani tudjuk a hiánycélt. A 2010-es 12%-os munkanélküliségi mutató mára 4,5%-ra csökkent, 2018-ra pedig a 4%-os határt tűztük ki magunk elé. Mindez azt jelenti, hogy szinte a teljes foglalkoztatottság megvalósul, hiszen közgazdaságtani értelemben ez a 3-4%-os munkanélküliség a munkaerőpiac rugalmasságához elengedhetetlen.  

Kihangsúlyozta: a napokban történt franciaországi eset is rávilágít arra, hogy teljesen reális a Magyar kormány által beterjesztett költségvetésnek azon része, hogy 83 milliárd forinttal emelni kívánja a biztonságpolitikára fordított összeget. Ezt az összeget a határvédelemre, a rendvédelemre, és a terrorellenes intézkedésekre fogja fordítani.

A munkanélküliséggel kapcsolatban elmondta: a kormány célja, hogy a munkáltatókat és a munkavállalókat terhelő adóterheket csökkenti, és megteremtse annak a fedezetét hosszabb távon, hogy fenntartható legyen a minimálbérnek az idei 15%-os emelését követően a jövő évi további 8%-os emelése, valamint a szakmunkás bérnél az idei 25%-os emelést követi majd a 12%-os emelés.

A költségvetési törvénnyel párhuzamosan a Miniszterelnöki Hivatal a Nemzetgazdasági Minisztériummal karöltve be fog nyújtani majd egy versenyképességet növelő csomagot, mely érinti az építési engedélyek kiadásának rendkívüli módon való felgyorsítását, a cégek áramhálózatba való becsatlakozásának felgyorsítását, a cégbejegyzés bürokráciájának csökkentését és felgyorsítását, a cégek adózásának megkönnyítését az e-adózás bevezetésével, valamint a csődhelyzetbe került cégek helyzetének a megkönnyítését.

A tehetséggondozási rendszerről Dr. Salacz László elmondta: 330 milliárd forinttal több jut a magyar tehetségprogramnak a finanszírozására, mely azért is jelentős, mert Kecskeméten például az egyetem mellett több olyan középiskola is van, ahol rendkívül tehetséges kecskeméti, és Kecskemét környéki diákok tanulnak. Ez az összeg kiegészül az állampolgárok 1%-os adórendelkezési jogával, tehát aki ezt befizeti az egy diáknak a tehetséggondozásáról gondoskodik.

Összegezve az eddigieket Dr. Salacz László megállapította: a 2018 évi egy tartható költségvetés és teljesen reálisan alkalmazkodik az ország gazdasági erejéhez.

Kiemelt szerepet kap 2018-ban a családtámogatás, melyről Dr. Zombor Gábor elmondta: a gyermekétkeztetésre idén újabb összegeket fordít a kormány. Ehhez Dr. Salacz László hozzátette: a családok egyre több kedvezményben részesülnek, a két gyermekes családok havi 35 ezer forintos adókedvezményben részesülnek majd, valamint a nyugdíjasoknak is lesz egy 3%-os nyugdíjemelésük.

KecskemétGazdaságköltségvetéscsaládtámogatásDr. Salacz LászlóDr. Zombor Gábor2018