2024.10.15, Kedd
Elhelyezték az M44-es 62 kilométeres szakaszának alapkövét
Fotók: magyarepitok.hu

Elhelyezték az M44-es 62 kilométeres szakaszának alapkövét

mti

2016.12.21. 14:36

Az M44-es út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának megépítésével elkezdődött a 2x2 sávos gyorsforgalmi út fejlesztése.

A Békéscsaba és Kecskemét közötti mintegy 120 kilométeres útpálya 2022-re tervezett teljes kiépítése nettó 327 milliárd forintba kerül, ebből a most induló 61 kilométeres nyomvonal beruházásának költsége 144 milliárd forint - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai ügyekért fellelős államtitkára szerdán Kondoroson, mielőtt elhelyezte az új út alapkövét.

Az államtitkár szerint a Békéscsaba és Kondoros közötti szakasz kivitelezése a következő esztendő végén indulhat, majd azt követően a Nagykőrös és Tiszakürt, végül pedig a Nagykőrös Kecskemét közötti szakasz.

Tasó László emlékeztetett arra, hogy a teljes beruházást az ország saját forrásból finanszírozza, mert azt nem támogatja az unió. A fejlesztésre a magyar emberek munkájának eredményeként kerülhet sor, és teljesülhet az a kormányprogram, hogy minden megyeszékhely, így Békéscsaba is bekapcsolódhasson az ország gyorsforgalmi út, illetve autópálya hálózatába - mondta.

Vantara Gyula, a térség országgyűlési képviselője, Békés megye fejlesztési biztosa azt hangsúlyozta, hogy a beruházás megkezdésével a térség lakóinak régi álma valósul meg, s ennek eredményeként Békésbe is több tőke áramolhat, ami az itt élőknek is jobb megélhetést tesz lehetővé.

Dankó Béla, Békés megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője is az esélyekről beszélt. Elmondta, az elmúlt évben Békésben 2500 gyermekkel kevesebb született, mint ahány ember meghalt, miközben több ezren elvándoroltak a térségből. A képviselő arra számít, hogy az új út megépülésével megszűnik Békés megye versenyhátránya.

Gajda Róbert, Békés megye kormánymegbízottja hangsúlyozta, hogy a mostani kormány nem ígérget, megvalósítja a terveket.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a teljes út elkészültével Békéscsaba és az M5-ös autópálya közötti menetidő 45 perccel csökken, míg a békéscsabaiak két óra 10 perc alatt elérhetik a fővárost.

Az építkezést három szakaszra bontották, és a megvalósításban a Duna Aszfalt, a Hódút, az Euroaszfalt, a Swietelsky, a Solt út és az A Híd nevű cégek konzorciumai vesznek részt.

Galéria

KecskemétGazdaságTiszakürtKondorosM44-esBékéscsaba