A Miniszterelnökség új, 40 milliárd forint keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási pályázatot hirdetett meg. Így még több gazdálkodó csatlakozhat és nyerhet forrásokat a környezetgazdálkodási szempontú gazdálkodásához.
A Vidékfejlesztési Program keretében tavaly meghirdetett „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című programhoz már 9500 gazdálkodó csatlakozott, mintegy 441 ezer hektáros területtel, összességében közel 190 milliárd forint értékben.
A nagy népszerűség, valamint a támogatottak körének bővítése érdekében a Miniszterelnökség már az előző AKG eredményhirdetésekor a kiírás ismételt megjelentetése mellett döntött.
További források bevonásával, széles brüsszeli, valamint hazai társadalmi egyeztetést követően 2016. szeptember 30-án megjelent az új kiírás.
Az új AKG-program rendelkezésre álló keretéből a szőlő- és gyümölcsültetvényesek számára 15 milliárd forintot, míg a szántófölddel rendelkező állattenyésztők számára 25 milliárd forintot különített el a Miniszterelnökség.
A megújult kiválasztási kritériumok között a szántó tematikus előíráscsoport esetében a nagyobb állattartók előnyt élveznek, míg a horizontális ültetvény esetében is új fedvényeket vezettek be.
A támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 2. és 2016. december 2. között lesz lehetőség kizárólag elektronikus úton a www.mvh.gov.hu weboldalon. A beérkezett pályázatokat együttesen bírálják el. Az ötéves kötelezettségvállalási időszak 2017. január 1-től kezdődik.
A Duna Group közép-kelet-európai üzletfejlesztési stratégiájának részeként újabb akvizíciók zárultak le Csehországban és Romániában. A Duna Aszfalt Zrt. a VALCANO a.s. és az SC EURO STRADA SRL társaságok felvásárlásával erősítette jelenlétét a térségben. Mindkét cég meghatározó és elismert szereplője saját nemzeti építőipari piacának.
Mintegy egymilliárd forintból épült meg a létesítmény.