A kunsági bor márkájának fellendítéséért sokat tevő Font-testvérek lapunknak többek között azt is elárulták, hogy külföldön is érdeklődnek termékeik iránt.
Májusban arról számolhattunk be, hogy a Font Kövidinka nemzetközi aranyérmet nyert Bordeaux-ban, azóta pedig újabb elismeréseket szereztek a soltvadkerti pincészet borai. A hazai borvilágban a kiskunsági italok helyzetét folyamatosan fejlesztő Font Gábor borásszal és Font Sándor kereskedelmi vezetővel beszélgettünk díjnyertes tavalyi boraikról, illetve az idei szüretről és évjáratról is.
Ugyan március elsején akár mínusz 25 fokig süllyedő fagyhullám érkezett Magyarországra, a termés az akkori negatív előrejelzések ellenére jó lett idén – idézték fel az év eleji aggodalmakat. „Volt rügykár, fagykár is egész évben, amikor becsültük, azt vártuk szép termés lesz, de nem ilyen kiugróan magas.” Ezt követően mindenki meglepődött, amikor elérkezett a szüret ideje – fejtették ki. „Minden eddiginél korábban kezdtük el betakarítani a szőlőt, augusztus elsején indult el a szüret.”
A hirtelen munka – 3-4 hét alatt kellett elvégezni a máskor 6-8 hétig tartó szüreti munkát ugyan nehézséget okozott, de jól is jött a Font Pincészetnek. „Miután az először 2006-ban termelt kövidinka egyre ismertebb és díjat is nyertünk vele, egyszerűen elfogyott a polcokról” – számoltak be a pince vezetői. A fajtát most tudják újra szállítani, de a vevők már nagyon várják is: „volt olyan érdeklődő, aki hetente hívott minket érte.” A szintén kedvelt Irsai Olivér korai szüretéből származó bort is felvette a piac.
A nagy hőségben, forróságban való szüretelés nem csak ezeket a fajtákat érintette, a korábban szintén díjazott Cserszegi Fűszeres és Rosé boroknál is szükség volt arra a modern technológiára, amit a pincészet felszerelt. „Egyre melegebb van, minden évben korábban kezdődik a szüret” – mutattak rá az amúgy is környezettudatos borászok. Az ilyenkor szüretelt szőlőnek hűteni kell a mustját, illetve az erjedés során végig a készülő újbort is” – fejtették ki.
Összefoglalták: részben a technológiai háttér, részben pedig a saját szőlő magas aránya alapozza meg, hogy a pincészet borai kiszámíthatóan jó minőségűek legyenek, ezt pedig a vevők is jutalmazzák. „Fontos, hogy a szőlő több, mint 50 százalékát saját magunk termeljük. Ez nagyon nagy biztonságot ad. Ha vásárolni kell, akkor azt nagyon nagy odafigyeléssel és komoly logisztikai háttérrel lehet elvégezni – természetesen ezt is meg tudjuk oldani.”
A hazai piacon az elmúlt évben jelentős előrelépést jelentett a Font Pincészetnek, hogy több nagyobb áruházláncba is be tudott kerülni termékeivel, a régió néhány más borászával együtt. „Itt is fontos a minőség: nagyon szigorú szakmai versenyen, a beválogatáson dől el, hogy kinek a borát veszik meg. Itt a bírák is mintegy vakon döntenek, maguk sem tudják, melyik bort kóstolják éppen. Így az ár-érték arány a fontos” – derült ki.
Az export témájáról is szó esett a beszélgetés alatt: mint kiderült: több országba is küldtek mintát a pincészetből, nem is sikertelenül. „Itt is hasonlóan működiik a beválogatás, így tudtunk a prémium kategóriából külföldre eladni egy kékfrankos válogatást.” Az itthon kevésbé ismert bort szívesen felveszi a exportpiac: több ezer palackot rendeltek meg.
A prémium, Selection néven ismert kategóriából a Sauvignon Rosé 2017-es évjárata is nagyon jól teljesített: ezüstérmet nyert Franciaországban, hasonlóan, mint kistestvére, a Kékfrankos Rosé, mely aranyéremet hozott haza.
A Selection borokról beszélve a Generosáról is szó esett: „Ez a fajta hatalmas nagy pozitív meglepetést okozott az elmúlt időszakban. Ugyan nem mi hoztuk el a Kiskunságba, de igyekeztünk a minőségéhez méltóan felkarolni” – foglalják össze. A borból saját ültetvényen is telepítettek három hektáron. „Nagyon jól bírja a fagyokat, van ezen a borvidéken jogosultsága. Az is egy fontos szempont volt, hogy jól gépesíthető a szüretelése – ma már ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.”
A Font pincészet vezetői a következő évjáratra a sűrű év után jó reményekkel várnak: „A betakarított mennyiséget biztosan látjuk, a minőséggel kapcsolatban is nagyon jó érzésünk van. Nagy kihívásokkal volt teli eddig az idei év, de megérte” – foglalták össze.
Szabó Ákos
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig