A pálinkát a homokháti kistérség - Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Bordány, Forráskút, Zsombó, Szatymaz, Kelebia, Balotaszállás - területről származó, a térségre jellemző, homoktalajon termő, magas beltartalmi értékekkel rendelkező, meghatározott fehér- vagy sárgahúsú, nektarin vagy konzervipari fajták, illetve vadőszibarack felhasználásával készítik. A cefrézését, a kisüsti rendszeren történő kétszeres lepárlását, pihentetését, érlelését és palackozását is ebben a térségben végzik.
A Nemzeti eredetvédelmi programban földrajzi oltalom alá került a homokháti őszibarackpálinka - közölte az eljárást kezdeményező Kerekes Pál pálinkafőző mester csütörtökön az MTI-vel.
A zákányszéki pálinkafőzde tulajdonosaként dolgozó szakember elmondta, a földrajzi eredetvédelem elismeréséért igazolni kellett a pálinka készítésének történelmi hagyományait, a terület adta egyedi jelleget, valamint pontosan meg kellett határozni az alapanyagul szolgáló őszibarack fajtákat és az elkészítés menetét.
Homokháti őszibarack pálinka tulajdonságaiban kitűnően hozza az alapanyagául felhasznált gyümölcsök fajtajegyeit. Illatában a virágosság mellett a vanília és a szegfűszeg hangsúlyos, ízében a kiemelkedő gyümölcsösség édességgel párosul, lecsengésében enyhe dzsúszos jelleggel - mondta.
A pálinka érlelési ideje ezerliteres vagy kisebb fahordóban legalább három, nagyobb hordóban legalább 12 hónap.
Rövid bejáráson megmutatták a civil szervezetek képviselőinek és a sajtónak is az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti, megsüllyedt szakaszának helyreállítási munkálatait.
Milyen lett a Volvo ecseri, fenntartható központi telephelye és szervizközpontja? Erre a kérdésre kerestük a választ az Óbuda Group és a Volvo szakembereivel.