2017. május 8-án ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Kézműves Fagylalt napja. Bács-Kiskun megyében idén is számos fagylaltozó és cukrászda kínálja féláron a finom fagylaltokat.
Tavaly a "Fagyi Napon" több, mint 460 helyen fogyasztották a vendégek féláron a fagylaltot az országban.
A rendezvény célja: a kiváló minőségű igazi magyar kézműves fagylalt népszerűsítése. A "Torkos Csütörtök" mintájára, a résztvevő cukrászdák, fagylaltozók ezen a napon Féláron kínálják gombócaikat.
A jótékonykodás is cél
A kezdeményezésben résztvevő vendéglátóhelyek a Fagyi Napján egy-egy gombóc ingyen fagylalttal várják az általuk kiválasztott intézmény kisgyermekeit, vagy bevételükből támogatnak egy a közelükben lévő kórházat, gyermekintézményt.
Miért pont május 8-án tartják a Fagyi napját?
Mert az ötödik hónap (római V.) a tölcsért szimbolizálja, a 8-as pedig a 2 gombócot. Ez megjelenik a rendezvény logójában és plakátján, melyet a részvevő egységek kiragasztanak az üzletük portáljára.
Íme, azok a fagylaltozók és cukrászdák listája, ahol kedvezményekkel várják a vendéget május 8-án Bács-Kiskun megyében:
Forrás: Fagylalt Napja
Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.