2024.03.28, Csütörtök

Galériák

Ünnepi állománygyűlésen jutalmazták a Bács Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársait

2018.08.17

Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Dávid Károly rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a kiemelkedő munkát végző rendőröket és közalkalmazottakat elismerésben részesítette.

Zenés aquafitness az Ölelő Kéz Alapítvány gyógyszolgáltatásai között

2018.08.02

A Kecskeméti Fürdő hullámmedencéjében az idén nyáron is hétvégenként több időpontban várják a mozogni vágyókat. A vidám vízi tornán gyermekektől az idősekig bárki ingyenesen részt vehet.

Néhány hónap múlva átadják Európa egyik legnagyobb vágóhídját

2018.07.19

A Merkbau és a Modinvest kivitelezésében Mélykúton épülő Hunent üzemben bokrétaavatót tartottak.

Megkezdődött az 54-es főút kibővítése Kecskemétnél

2018.07.11

A Duna Aszfalt kivitelezésében közel 9 milliárd forintból megvalósuló négysávosításnak köszönhetően az útszakasz egyben a város déli elkerülőjeként is funkcionálhat majd.

Megkezdődött a Csiperó Fesztivál Kecskeméten

2018.07.02

Megkezdődött az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó, amelyen 18 ország több mint 25 csoportja, több száz fiatal vesz részt.

Új közösségi tér Érsekhalmán

2018.06.26

Az Érsekhalmához tartozó tanyák közül Hilden található a legtöbb lakos, arányait tekintve pedig itt él a legtöbb kiskorú is. A kikapcsolódást eddig nehezítette, hogy a falu központjában működő közösségi tér túlságosan távol esik ahhoz, hogy a hildi fiatalok nap mint nap bejárjanak. A problémát egy sikeres pályázat segítségével oldotta meg az önkormányzat.

Még magasabbra léptek a dobogón a Bács megyei tűzoltók

2018.06.21

Ezüstérem született csapatban a Gróf Széchenyi Ödön XIV. Országos Tűzoltósport-versenyen.

Megújuló energiaforrással Kiskunhalason

2018.06.20

Június 14-én a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája adott helyet a „Fotovoltatikus rendszerek kialakítása a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum épületein” elnevezésű pályázat záró projektrendezvényének.

Bivalyhúst népszerűsítő program indult

2018.06.14

Szeri Bivaly Gasztronómiai Nap néven tartott rendezvényt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a Szeri Csárda Ópusztaszeren. A szervezők elsőként a vendéglátásban dolgozó szakemberek körében kívánják népszerűsíteni kevésbé ismert őshonos háziállatunkat, a házi bivalyt, annak húsát és a belőle készíthető ételeket.

Befejeződött a kecskeméti Bíró Lajos utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése

2018.06.11

A fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretén belül, vissza nem térítendő, 127.55 millió forintos támogatással valósult meg.

Szabadtéri Passió-előadást tartottak Kecskeméten a Duna Aszfalt támogatásával

2018.06.09

A városi Katona József színház művészei az Újvilág Passiót a Kecskeméti Arborétumban vitték színre, melyben a magyar pálos szerzetesrend szemszögéből is értelmezték a bibliai történetet. SZombaton még egy alkalommal előadják a művet.

Újra összecsapnak a habsburgokkal a magyar szabadságharcosok

2018.06.05

A Kiskunságon előre megkomponált, pirotechnikával és elképesztő gépparkkal megtámogatott interaktív csatajelenetekbe lehet belecsöppenni a hétvégén - a napóleoni koroktól a második világháborúig.

NÖVEKEDÉSBEN – Új építőanyag-áruházakat nyit a Hufbau-Akker

2018.06.02

2018 első negyedévének minden hónapjában meghaladta az építőipari termelés volumene az előző évit. Az építőipar ezirányú fellendülését a HUFBAU csoporthoz tartozó, egykori alapítótag Akker-Plus Kft. is kihasználja: két új áruházat nyit a lánc a bács-kiskuni régióban.

Rekordot döntött a Duna Aszfalt által támogatott MSÚSZ-kongresszus

2018.05.30

Nemcsak a sportújságíró szakma erősödik, hanem a kongresszusának otthont adó Kecskemét sportélete is, több építési beruházásnak is köszönhetően.

Lengyel kegyképmásolat érkezik Kiskunhalasra

2018.05.29

A kiskunhalasi Szent Péter és Szent Pál apostolok főplébánia június 28. és július 1. között a Szent Péter - napok eseménysorozattal emlékezik meg a templom búcsújáról.

Természetesen mi segítünk! – Munkáltatói Fórum a Kormányhivatal szervezésében

2018.08.10

4 nap alatt zajlott le Bács-Kiskun megyében a munkahelyteremtő fórumsorozat, Kecskeméten ma délelőtt a Klapka utcai székházban tartozzák a záró rendezvényt. Szorosak a határidők, július 23-án történt a kiírás, és szeptember 10-re már be is kell adni magát a pályázatot. Az előző évek tapasztalatait osztották meg a megjelent munkáltatókkal, a lehető legtöbb információ átadásra került a sikeres pályázat megírásához.

33 millió forintból újult meg az ágasegyházi Faluház és óvoda

2018.07.21

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.2.1-15-BK1 – Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra. A 33 472 015 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a település Faluházának és óvodájának energetikai korszerűsítése valósult meg.

Illegálisan honosított spanyol autókat foglaltak le Bács-Kiskun megyében

2018.07.13

Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.

Befejeződött a kecskeméti Árpádvárosi óvoda infrastrukturális fejlesztése

2018.07.06

A felújítás során megvalósult az épület átfogó építészeti, gépészeti, épületvillamossági felújítása és teljes körű energetikai korszerűsítése, továbbá megépült egy tornaterem, 230.07 millió forintos európai uniós támogatás segítségével.

Így fejleszti a Dunakanyart a turizmus fellendülése

2018.06.30

A Dunakanyar térségének fejlődését a visegrádi Fekete-hegy tetején emelkedő Hotel Silvanus**** vendégforgalmának növekedése is jól jelzi.

A fejlődés szárnycsapásai

2018.06.22

Kiemelkedő nap volt a tegnapi számos Bács-Kiskun megyei fiatal számára, hiszen aláírták a Megyeháza épületében a Bács-Kiskun Megyei Ösztöndíjprogram első nyertesei szerződésüket, valamint jutalmazásban részesültek a „Megyemarketig ötletpályázat” győztesei is.

Díjeső hullott az Ölelő Kéz Alapítványra

2018.06.21

A Hospice Alapítvány két kiváló szakembere, dr. Hódi Zsuzsanna főorvos asszony Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat, és Sárközi Zsuzsanna Polcz Alaine emlékplakettet kapott munkájuk méltó elismeréseként május hónapban.

Ballagó szentkirályi diákokat jutalmazott Balogh Levente

2018.06.19

Sokéves hagyományt folytatva idén is ajándék laptopokat ajándékozott a helyi végzős kitűnő tanulóknak a Szentkirályi Ásványvíz Kft. elnöke.

A Kecskeméti Auchan áruház megköszönte a vásárlók bizalmát

2018.06.12

Vasárnap, június 10-én a Kecskeméti Auchan áruház egy egész napos program keretében megköszönte a vásárlók bizalmát, hűségét.

Exportra is jut bőven gabona

2018.06.09

Már tizedik alkalommal rendezték meg a Bajai Gabona Partnerség Találkozót.

Felavatták az "Év múzeuma 2018" táblát

2018.06.09

A Thorma János Múzeum 1998 után idén másodszor kapta meg ezt a rangos elismerést, ilyen múzeum összesen 3 van az országban, amely duplázni tudott, mondta Dr. Deme Péter a Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület vezetője az ünnepségen.

Demográfiai konferenciát támogat a Duna Aszfalt

2018.06.05

A szegedi dóm látogatóközpontjában tartották meg a harmadik egészségpolitikai és demográfiai konferenciát a meghatározó hazai mélyépítő vállalkozás támogatásával.

Skybaby: megérkezett az energiaitalok legújabb generációja

2018.05.31

Elsőként három, a Classic, a Classic Zero és a Cool változatokban érhető el 250 ml-es kiszerelésben, de a közeljövőben további ízeket és egyedülálló kiszereléseket fejlesztenek.

Ipari épületek takarítására alapított új céget a KÉSZ Csoport

2018.05.30

Az Assist-Trend-del közös vállalkozás legnagyobb újítása, hogy egy cégben egyesíti az objektumok üzemeltetését, takarítását és a szükséges higiéniai eszközök beszerzését.

Az ország szívében lehet igazán összekovácsolni egy csapatot

2018.05.29

A visegrádi vár közvetlen szomszédságában, a Dobogókőtől mindössze tíz kilométerre található Hotel Silvanus a hazai nagyvállalati csapatépítő programok egyik központja.