A napokban lezajlott új Mazda 3 világpremier után Kecskeméten a pár hónapja megjelent Mazda 6 választékát ismerhették meg a Dakó Kft partnerei. A jó hangulatú nyílt napon délután háromtól fogadták a vendégeket, így az este nyolcig tartó rendezvényen több százan kipróbálhatták a diesel motorok mellett a Mazda benzineseit is.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.