Rendszerint a hímek jönnek vissza hamarabb, és azonnal bele is fognak a fészek tatarozásába.
Bugacra is megérkezett az első fehér gólya 2023. március 14-én – tájékoztatott Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja landolt a fészekben - olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park hírei között.
A fehér gólyák többsége március második felében, Sándor-nap után tér vissza afrikai telelőhelyéről. Persze minden évben vannak, amelyek jóval korábban, már februárban hazatérnek, de előfordulnak áttelelő példányok is a Kárpát-medencében.
A teljes hír a nemzeti park honlapján olvasható.
Az útszakaszok és a pihenőhelyek útburkolatai is megújulnak a HE-DO kivitelezésében, az M1 Útépítő Kft. megrendelésének és az MKIF Zrt. megbízásának megfelelően.
A bogácsi gyógyfürdő látványos új elemeket kap, valamint a kiszolgáló infrastruktúrát is fejlesztik. Szintén a környéken egy másik turisztikai beruházásban új turistautat alakítanak ki.