2024.04.20, Szombat

Újra költ megyénkben az egyik legnagyobb természeti értékünk

2016.06.18. 09:12

Az idei évben Bács-Kiskun megye is bekerült a fokozottan védett parlagi sas költőterületei közé - olvashatjuk a jó hírt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Facebook oldalán. A megyében ez az első ismert, sikeres parlagi sas költés.

Hirdetés

A korábbi évekből is voltak már információi a nemzeti parknak territóriumot foglaló parlagi sas párokról és nem teljesen kifejlett egyedek költési próbálkozásairól. Sőt, a Felső-Kiskunság pest-megyei részén már tavaly is volt sikeresen költő pár, azonban megyénkben ez az első alkalom.


A saspár az ország egyik legnagyobb ürgeállományának otthont adó, több ezer hektáros gyepterületen álló facsoportban fészkel. A párt egy legalább 6 éves tojó és egy 3-4 éves (még nem teljesen átszíneződött) hím alkotja. Idén két fiókájuk kelt ki. Egyikük 10-12 napja sajnos elpusztult, feltételezhetően a hűvös, csapadékos időjárás miatt. A másik fióka azonban szépen gyarapodik, és 5 hetes korára elérte a 2,5 kg-os testtömeget. Méretei alapján valószínűsíthető, hogy tojó (nőivarú) az életben maradt fióka - adta hírül a nemzeti park.

parlagi sas fióka

Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őrkerület-vezető a fiókával

Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őrkerület-vezető, dr. Horváth Márton, az MME projektvezetője és munkatársaik 2016. június 15-én meggyűrűzték az első, Bács-Kiskun megyében sikeresen költő parlagi sas pár fiókáját. A fotókon jól látható, hogy ennek a hatalmas, nemes madárnak a csemetéje sem egy csöppség. A fészek alatt sikerült mindkét szülő kivedlett evezőtollait begyűjteni, amelyek DNS vizsgálatával remélhetőleg megállapítható lesz, hogy melyik állományból származnak a szülők.

parlagi sas fióka gyűrűzése

Dr. Horváth Márton gyűrűzés közben

Hazánkban a parlagi sas fokozottan védett, a legmagasabb - 1 000 000 Ft - természetvédelmi értékű kategóriába tartozik. A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Európai állományának jelentős része - több mint 55-60 pár - hazánkban él, ezért nemzetközi kötelezettségünk az állomány megőrzéséről gondoskodni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a jelenlegi populáció megőrzése, illetve hosszabb távon a valamikori 150-200 pár körüli állomány elérése.

A parlagi sas legkedveltebb tápláléka az ürge és a hörcsög. Mivel az ürge és a hörcsög is téli álmot alszik, ezért ebben az időszakban elsősorban a mezőgazdasági területeken vadászik kisebb-nagyobb emlősökre, madarakra. 

 

forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, MME

Fenti fotók: MME/Máté Bence és Morvai Szilárd

Fotók a cikkben:  Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

 

Galéria

EgyébKiskunsági Nemzeti Parkparlagi sassikeres költés