2024.04.18, Csütörtök

Egyéb

Vadászgépek zaja hasíthat bele a hétköznapjainkba

2017.05.18

2017. május 22. és június 9. között a Magyar Honvédség több nemzet katonai légierejével közösen nemzetközi gyakorlatot tart a kecskeméti repülőbázison.

Két ezüstérmet is szereztek a világbajnokságra készülő fogathajtóink

2017.05.08

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Fábiánsebestyénben a 35. Fábiáni Lovasnapok keretében kiírt nemzetközi fogathajtó versenyt, mely az idei világ és Európa-bajnokságra az első hazai felmérő is volt.

Hétvégén indul az idei ökoturisztikai szezon a Gemencben

2017.04.27

A háromnapos programsorozat során nosztalgiavonatozáson, hajókiránduláson valamint gyalogtúrákon is részt vehetünk.

Meghalt a kecskeméti születésű olimpiai bajnokunk

2017.04.23

Meghalt Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, aki május 8-án lett volna 79 esztendős.

Kecskeméten járt a horvát vezérkarfőnök

2017.04.22

2017. április 19−20. között hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodott Mirko Šundov vezérezredes, horvát vezérkarfőnök és az általa vezetett delegáció.

Kecskeméten is láthatjuk a Hajléktalan Jézus szobrot

2017.04.13

A Vatikán után most már Magyarországon is látható a Hajléktalan Jézus szobor, amellyel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elesettekre próbálja felhívni a figyelmet. A szobrot hamarosan országos körútra viszik, melynek egyik állomása Kecskemét lesz.

Az iskolákban is átveszik a hatalmat a tabletek

2017.04.09

2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák tankönyv helyett tabletet kaphat, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel.

Újabb afrikai missziójáról mesél a kecskeméti doktornő

2017.04.03

Dr. Jakkel Anna önkéntes orvosként hosszú évek óta jár Afrikába. A Magyar Afrika Társaság legújabb missziójáról ezúttal az nlcafe.hu-nak számolt be a kecskeméti háziorvos.

A legjobb negyedévét tudhatja maga mögött a Mercedes-Benz

2017.03.29

Az eladások növekedése elsősorban a Mercedes E-osztály új modellje, a legnagyobb számban értékesített C-osztály modelljei, valamint a SUV modellek piaci sikerének volt köszönhető.

AMTS 2017: Különleges kecskeméti modellek a Mercedes standján

2017.03.26

2017. március 24-én a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás megnyitójával kezdetét vette az AutoMobil és Tuning Show a budapesti Hungexpo G pavilonjában. A nyitóműsorra ellátogatott a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója és az üzem tanműhelyének több diákja is, akik az általuk tervezett és épített egyedi autókat mutatták be.

Hungarikum lett a Kodály-módszer

2017.03.22

A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét is. Emellett újabb kilenc értékkel bővült a Magyar Értéktár.

Nem akármilyen jubileumot ünnepelhet a kecskeméti Mercedes korábbi igazgatója

2017.03.20

2017. március 10-én gurult le a szerelősorról a százezredik Mercedes-Benz V-osztály, a spanyolországi Vitoriában található Mercedes-üzemben, melynek vezetője a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának korábbi első embere: Frank Klein.

2019-ben jöhet a kilencosztályos általános iskola

2017.03.07

A kormány támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését.

Renike 12 kilónyi marihuánát szimatolt

2017.03.01

A tompai rendőrök Renike, a kábítószerkereső kutya segítségével egy belépésre jelentkező személygépkocsiban elrejtve találták meg a marihuánát tartalmazó csomagokat.

Árulják az akasztói Stadler Stadiont, de még érdeklődő is alig van

2017.02.27

Évek óta próbálnak vevőt találni a Stadler József által építtetett, az 1994-től 1998-ig a labdarúgó-NB I-ben szerepelt akasztói futballcsapatnak, a Stadler FC-nek, majd az agárdi Gázszer FC-nek otthont adó stadionra. Ám egyelőre senkinek sem kell a létesítmény.

Kalocsai elsőség született az Atomenergetikai Múzeum versenyén

2017.05.15

Az Atomenergetikai Múzeum idén is megrendezte a Teller Ede vetélkedőt. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) településeinek általános iskolái számára szervezett verseny fizikai ismeretekre és a múzeum kiállításának anyagára egyaránt épít.

Utasszállítót fogtak a kecskeméti Gripenek

2017.04.28

2017. április 28-án délelőtt egy Münchenből Nagyszebenbe tartó repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit, mert az nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással.

Bács megyei diákokért is szoríthatunk a Szakma Sztár Fesztiválon

2017.04.24

2017. április 24-e és 26-a között rendezik meg a X. Szakma Kiváló Tanulója Versenyét, melynek idején Bács-Kiskun megyéből összesen 18 diáknak szurkolhatunk.

Újraéledt a nagykőrösi Cifrakert

2017.04.22

Április 22-én a Szent György Napi Forgatag és Virágvásár alkalmával került átadásra az EGT Alapok támogatásával megvalósuló projekt. A Cifrakert és Svájci Ház funkcióbővítő rehabilitációja című projekt záró rendezvénysorozatán egész napos színpadi programok várták az érdeklődőket.

Felfüggesztették a Speedmarathont – Csak óvatosan!

2017.04.19

Tekintettel az időjárási körülményekre a rendőrség felfüggeszti a szerdára meghirdetett sebességellenőrzési akciót.

Kivételes Bányais siker született az országos fizikaversenyen!

2017.04.11

Huszadik alkalommal rendezték meg Pakson az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt, mely idei döntőjének hagyományosan az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium ad otthont. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a paksi középiskola és a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány tudáspróbájának első fordulója után a legeredményesebb diákok adhattak számot tudásukról a döntőben.

Mire képes a magyar Gripen?

2017.04.07

Immár teljes Gripen-flottával és éves szinten plusz 400 óra repülési idővel kezdődött el a kiképzés Kecskeméten.

Nem akármilyen innovatív megoldással nyert fődíjat a kecskeméti kutató!

2017.04.01

Muhi Kristóf, a Pallasz Athéné Egyetem, GAMF Műszaki és Informatikai Kar mérnök-informatikus hallgatója, aki a látássérültek számára tervezett mobilapplikációjával akadálymentesíti a Rubik-kockát. Ezzel a megoldással elnyerte az SCI-ndikátor fődíját. A SCI-ndikátor elnevezésű tudománykommunikációs versenyen fiatal magyar kutatókat díjaztak.

Sporttörténelmi sikert aratott az orgoványi testvérpár

2017.03.27

A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség hatfős válogatottja sportágtörténelmi érmeket nyert az athéni kadet és ifjúsági ju-jitsu világbajnokságon. Az orgoványi testvérpár, Tóth Anett és Tóth Zoltán dobogós helyezései azért különösen értékesek, mert hazánk tavaly lett a Nemzetközi Ju-Jitsu Szövetség hivatalos tagja, így először vettek részt magyar fiatalok ilyen rangos versenyen. A hazai szövetség magyar ju-jitsus sikert remél az idei Világjátékokon is.

Kecskeméten trenírozták a katonai testnevelőket

2017.03.26

Kiképző, illetve továbbképző módszertani foglalkozáson vettek részt a héten a Magyar Honvédség testnevelői Kecskeméten, az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézetében, azzal a céllal, hogy szinten tartsa a katonai testnevelők szaktudását, illetve új ismereteket adjon át számukra. 

Zajlik az élet a fejünk fölött: Újra akcióban a honvédség Gripenjei

2017.03.21

2017. március 21-én délelőtt, egy Londonból Dohába, Katar fővárosába tartó repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit.

Ezúttal egy utasszállító gép miatt léptek akcióba a honvédség Gripenjei

2017.03.10

2017. március 10-én, péntek délelőtt egy utasszállító repülőgép nem vette fel a kapcsolatot a polgári légiforgalmi irányítással, ezért riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit.

Ki lesz idén az év háziorvosa? – Kecskemétről is érkeznek a jelölések

2017.03.01

2016 decemberében hetedszer indult el „Az év praxisa a Kárpát medencében” című pályázat, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát. Több jelölés is érkezett már a pályázat oldalára, főként Szolnokról, Mátraderecskéről, Kecskemétről, Pusztaföldvárról.

Újabb élő közvetítést láthatunk Közép-Európa legnagyobb farsangi fesztiváljáról

2017.02.28

Érdemes lesz a mai napon felkeresni a Live Mohács Youtube csatornáját, hiszen délután három órától élő közvetítést láthatunk a borzas busóbundákat öltő faragott álarcosokról, akik kolompokkal felszerelkezve jó hangulatban búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

Megszűnt egy tucat közigazgatási illeték és díj

2017.02.23

2017. február 21-én több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj eltörléséről döntött a parlament a kormány javaslatára.