2024.03.28, Csütörtök

Ma van az Európai Nemzeti Parkok Napja

2016.05.24. 10:12

Éppen ezen a napon alakultak meg az első európai nemzeti parkok, egyszerre kilenc is Svédországban, 1909-ben.

Hirdetés

Éppen ezen a napon alakultak meg az első európai nemzeti parkok, egyszerre kilenc is Svédországban, 1909-ben. Hazánkban is meseszép tájakat és különleges állat- és növényfajokat védelmező nemzeti parkok vannak, de az ország vezetését ez egyre kevésbé érdekli.

Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta ünnepeljük május 24-én az európai nemzeti parkok napját. Ilyenkor az egész kontinensen a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseire és jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást szerezzenek a természetvédelem ügyének.

Magyarországon elsőként a Hortobágyi Nemzeti Park alakult meg 1973-ban. Ezután sorra nyíltak meg a többiek (Kiskunsági, Bükki, Aggteleki, Fertő-Hanság, Duna-Dráva, Körös-Maros, Balaton-felvidéki, Duna-Ipoly Nemzeti Park), végül utolsónak az Őrségi Nemzeti Park 2002-ben. Sőt, már elkezdődött a Szatmár-Beregi Nemzeti Park létrehozásának szervező munkája is.

A nemzeti parkok mellett 36 tájvédelmi körzet és 140-nél is több országos jelentőségű természetvédelmi terület is található hazánkban.

Sajnos a hazai természetvédelem és a nemzeti parkok élete évek óta nyugtalanító lejtmenetben van, mondhatni a kormány egyfajta megtűrt mostohagyerekként kezeli. Az ágazat lehetőségei és stratégiai jelentősége folyamatosan gyengül annak ellenére, hogy a természetvédelmi problémák tünetei egyre markánsabb válaszokat követelnek.

Az, hogy a nemzeti park igazgatóságok saját bevételek szerzésére is ösztönözve vannak, önmagában még lenne baj. Sajnos azonban emiatt a gazdálkodási szempontok gyakran torzítják a természetvédelmi célkitűzéseket.

Futóhomok a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A kezelési és a hatósági feladatok 2005-ös szétválasztása és az átszervezések meggondolatlansága máig fennálló működési problémákat váltott ki.

A 2010-es kormányváltás után ráadásul megszűnt az önálló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, és beleolvadt a mezőgazdaságért felelős tárcába. A környezetügy az agrárfejlesztésért és hungarikumokért is felelős államtitkárság része lett, a vízügy a belügyhöz került – nem kellett akkor sem jósnak lenni ahhoz, hogy ez a természetvédelmi érdekek milyen hatalmas térvesztésével járt.

Az állami támogatások már a kritikus szint alá szorultak, a 2014-2020-as időszakra kiírt Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program természetvédelemre felhasználható keretösszege is igen szűkös.

Közép-Európa legnagyobb túzokállománya is a Kiskunsági Nemzeti Parkban él

2014 decemberében elvették a nemzeti park igazgatóságoktól a védett területek vagyonkezelését és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez rakták. Ott biztos nagyon értenek a természetvédelmi feladatok ellátásához. Tavaly március óta pedig a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek is a kormányhivatalok alá tartoznak. Egy törvénymódosítás értelmében a szakhatósági eljárásban szakértőkként közreműködőknek nem kell végzettséggel igazolni szakértelmüket, vagyis bárki lehet környezetvédelmi, természetvédelmi kérdésekben „szakértő”.

Rossz döntések sorozata jellemzi hát a hazai természetvédelem helyzetét. Csak remélhetjük, hogy a természeti erőforrásaink védelmével kapcsolatos kormányzati döntések egyszer jó irányt vesznek. Addig is azért ünnepeljük meg az Európai Nemzeti Parkok Napját, és fedezzük fel például a hozzánk legközelebb eső Kiskunsági Nemzeti Park természeti kincseit.

bacsmegye.hu

Galéria

Egyébnemzeti parkok napjaKiskunságiKNP

Ajánló