Iskolák jelentkezését várja a Dirty Slippers alkohol, drog- és méhnyakrák elleni prevenciós programjára, ahol a gyerekek koncerten is részt vehetnek.
Az iskolák számára ingyenes program a 12-24 éves korosztályt szólítja meg: a foglalkozás első részében koncerten vehetnek részt a diákok, a második részben pedig a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeiről, valamint az egészségtelen életmód kockázatairól beszélnek a Dirty Slippers zenekar tagjai, akiket egészségügyi dolgozók készítettek fel. A jelentkezéseket a www.dirtyslippers.hu oldalon feltüntetett elérhetőségeken várják - közölte a zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár.
A gyulai Dirty Slippers 2009-ben lett a méhnyakrák elleni küzdelem hazai reklámarca és készítette el az Élned kell! című kampánydalt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy egy dal nem elég az üzenet célba éréséhez, létrehoztak egy komplex programot, amelynek segítségével közvetlenebbül tudják átadni a tudnivalókat az érintett korosztálynak.
A 2011 őszén indult Suliturné az elmúlt években számos magyarországi településre, többek között Szarvasra, Kunszentmártonba, Tiszaföldvárra, Kecskemétre, Szegedre, Miskolcra és Egerbe is ellátogatott, de Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is tartottak foglalkozásokat.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig