2019.09.18, Szerda
Visszaérkezett Szalkszentmártonba a 150 éves velocipéd
Fotó: Hidvégi-Üstös Pál Facebook

Visszaérkezett Szalkszentmártonba a 150 éves velocipéd

mti, baja.hu

2017.07.13. 12:40

750 kilométert tekert két hét alatt egy 150 éves velocipéddel a Duna mentén Hidvégi-Üstös Pál azért, hogy felhívja a figyelmet a folyó védelmének fontosságára.

Hirdetés

Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista június 27-én indult el Szalkszentmártonból a 150 éves velocipédjével, hogy végigkerekezze a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalát.

A 14 napos túra egyben beharangozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) védnöksége alatt álló 70 maraton a Dunáért elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy az ultrasportoló a folyó teljes hosszának végigfutásával népszerűsítse a Duna Régió Stratégia idei soros magyar elnökségének céljait.

A túra közben Hidvégi-Üstös Pál találkozott a Duna menti települések polgármestereivel, akikkel a folyóhoz kapcsolódó lehetséges fejlesztésekről konzultált, az elhangzó javaslatokat pedig továbbítja a Duna Régió Stratégia soros elnökségéért felelős KKM felé.

Az ultrasportoló, aki korábban többek között egy nemzetközi csapat élén kerékpározta és futotta keresztül Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, szeptemberben kezdi meg a Duna teljes hosszának végigfutását.

A 3200 kilométeres táv teljesítése várhatóan három hónapot vesz igénybe, a tervek szerint a sportember október 18-án, a Duna Régió Stratégia éves fórumának megnyitására érkezik Budapestre - olvasható a közleményben.

 

Forrás: mti, baja.hu

EgyébkörnyezetvédelemSzalkszentmártonDuna Régió Stratégiavelocipéd

Hirdetés

Hirdetés