2024.04.16, Kedd

91 milliárd a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására

MTI

2016.08.15. 07:49

A közösségfejlesztésre koncentrál a telepprogram. Javítanák a foglalkoztatási esélyeket és az egészségügyi helyzetet.

Hirdetés

Augusztustól 91 milliárd forint áll rendelkezésre a komplex telepprogram folytatására - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Fejér megyei Sárkeresztúron tartott sajtótájékoztatón.

 

Czibere Károly elmondta: 47 milliárd forint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) van elkülönítve, a többi támogatás pedig a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programokból származik. Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt összesen négymilliárd forintot fordítottak a komplex telepprogramra, utána meg eddig nyolcmilliárd jutott rá.
    

A közösséget fejlesztenék

Az államtitkár elmondta, hogy a karitatív szervezetek, egyházak, civilek, önkormányzatok bevonásával megvalósuló telepprogramok lényege nem lakásépítés vagy felújítás, hanem a közösségfejlesztés.
    

Czibere Károly szerint, ha nem a szegregált telepeken élők saját erőforrásaira támaszkodik a program, akkor "a pénz elapadása után a rendszer összeomlik". Megjegyezte, hogy a közösségfejlesztés mellett képzésekkel, tanfolyamokkal a foglalkoztatási esélyek javítását érnék el, valamint az egészségügyi helyzetet javítanák szűrésekkel, megelőző programok szervezésével.
    

A komplex beavatkozásokat tartalmazó, megújított programok áprilisban elindultak, miután a kormány tavaly szeptemberben elfogadta a következő hat-hét év lépéseit meghatározó új stratégiát.

 

 

Már vannak eredmények
    

Varga Gábor, Sárkeresztúr országgyűlési képviselője kiemelte: nehéz sorsú közösségről van szó a településen, az iskolában gyakorlatilag százszázalékos a roma gyerekek aránya. A szegregált területen élők a program révén nem új helyre költöznek és "nem is a telep kicsinosításáról és az ott élők magukra hagyásáról van szó", hanem visszavezetik őket a normális életbe és képessé teszik őket az önfenntartásra.

 

Csutiné Turi Ibolya, Sárkeresztúr független polgármestere elmondta, hogy a település lakóinak több mint fele roma. A korábbi telepprogramról közölte: másfél évig tartott és sok képzést tartalmazott, ahol a romák megismerték saját lehetőségeiket, képességeiket, fejlesztették kompetenciáikat. Kőműves segédmunkást és parkgondozót képeztek, aminek eredményeként az érintettek bátrabbá váltak, jelentkeztek helyben a közmunkára, majd rendkívül sokan közülük ma már Székesfehérváron és Móron vállalnak munkát.
    

Bogdán Imre, a Napkerék Egyesület vezetője kiemelte, hogy a korábbi telepprogram rendkívül sikeres volt Kaposváron. Közölte, hogy 4500 embert tudtak megszólítani, akik lakóépületeik felújítását maguk végezték el, miközben lakókörnyezetüket is megújították. 1500 ember képzéseken vett részt, a gyerekek fejlesztő foglalkozásokra jártak. A tanfolyamok sikeres elvégzése után a felnőtteket a helyi vállalkozók alkalmazták és ők a mai napig dolgoznak, megbecsült tagjai a társadalomnak.
    

EgyébEmberi Erőforrások Minisztériumatelepprogram

Ajánló