2020.09.26, Szombat

A kalocsai fiú is kincset kereshetett Kiskőrösön

police.hu

2016.07.27. 08:00

Egy este, öt bűncselekmény, egy letartóztatás.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított egy 23 éves kalocsai fiú ellen, aki négy házba és egy vendéglőbe akart betörni július 23-ra virradóra éjjel, Kiskőrösön.

Július 22-én 21.30 óra után kezdett portyázni H. Zsolt Kiskőrösön, négy ház udvarára is bemászott. Az első kettőnél sikerült többek között kerékpárt lopnia, amiket később meg is találtak a rendőrök. 

A harmadik házba a nyitott ablakon ment be, pénztárcát akart eltulajdonítani, de az ott lakó megzavarta, így elfutott. 

 lopás bűntett kísérlet, lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Zsolt 23 éves kalocsai lakos ellen.

A negyedik ház udvarán egy kerékpárt, egy fűrészt, kéziszerszámokat, füstölt és fagyasztott húsokat, valamint takarókat készített össze, de a sértett itt is megzavarta, így innen is elfutott.

Ezek után még mindig nem adta fel, az egyik helyi vendéglőbe is be akart törni. Megpróbálta az egyik ablak vasrácsát kifeszíteni, de csak elhajlítani sikerült.

 

A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit 2016. július 25-én 16 óra 30 perckor elfogtak. A gyanúsított kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését, ezt követően őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

KiskőrösEgyébrendőrségbűncselekmény