2017.05.24
"Pusztán hatan - hat megye összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért" elnevezéssel bűnmegelőzési program indult az Alföldön, melynek célja a szépkorúak áldozattá válásának megelőzése. A program Bács-Kiskun megyei nyitórendezvényét Kecskeméten tartották.
2017.03.14
A jó idő beköszöntével együtt megjelennek az utcákon, tereken, utakon a kerékpárosok, ezáltal pedig sok kétkerekű keltheti fel a kerékpártolvajok figyelmét. Egy drótszamarat eltulajdonítani másodpercekbe kerül, azonban a tulajdonos tehet azért, hogy a bűncselekmény elkövetési ideje megnövekedjen, ezáltal növekedjen a lebukás veszélye. Sok esetben ezt a bűnelkövető már nem kockáztatja meg, inkább másik célpontot keres.
2016.07.19
Azóta javult a lopási statisztika.
2016.03.10
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság „Bűnmegelőzési és Katasztrófavédelmi Nap”-ot szervezett a város mellett lévő „lóúsztató” területén.
2017.03.24
Rendőrző Bóbiták néven 2017. március 24-én idén második alkalommal hagyományteremtő jelleggel rendezték meg az Ovi - Rendőr napot a Bács-Kiskun megyei rendőrök és 7 óvoda 4-4 fős csoportja részvételével a kecskeméti Árpádvárosi Óvodában. A Rendőrző Bóbiták elnevezésű program célja, hogy az ovisok játékos feladatokon keresztül ismerkedhessenek meg a rendőri hivatással.
2016.12.07
Az ünnepi időszak alatt ismét benépesednek a belváros utcái. Ilyenkor tömegek jelennek meg az üzletközpontok, piacok, kirakodóvásárok, valamint a pályaudvarok környékén ezért nem árt fokozottan figyelni, nehogy bűncselekmény áldozatává váljunk. Erre hívja fel a figyelmet bűnmegelőzési tanácsokkal és fokozott rendőri jelenléttel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
2016.03.13
A „Kisebb települések nagyobb biztonságban – Négy megye összefogása a falvakban élőkért” című pályázati projekt eredményeként adtak át bűnmegelőzési információs pontot.